2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Hírek

A Káli-medence tíz településén rendezik meg a Kőfesztet

1222

>A Káli-medence tíz településén több mint kétszáz ingyenes programmal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 4. és 8. között – közölte a fesztivál alapító-főszervezője Kővágóörsön.Csúri Ákos a programokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál három éve Kővágóörsről indult, tavaly már hét település vett részt benne, idén pedig a Káli-medencében tíz helyszínen – Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón – várják az érdeklődőket.

A programok a Kárpát-medencét hozzák el a Káli-medencébe, az ötnapos fesztivál középpontjában a népművészet és a néphagyományok állnak.

A három éve indult Kőfeszt jó példája a regionális együttműködésnek, amire az egész EKF program épül – emelte ki a  sajtótájékoztatón  Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa.

Augusztus 5., csütörtök Győr napja lesz a Kőfeszten – mondta el Radnóti Ákos, az idén 750 éves Győr alpolgármestere, aki jó kezdeményezésnek tartja, hogy a programok közt meg tud jelenni egy olyan magyar város, ahol fontosnak tartják a nemzeti hagyományok ápolását.

Pénteken és szombaton a kővágóörsi sportpályán a Veszprém megyei Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Pannon Forgataga várja a fesztiválra érkezőket, ahol a megyei értékeket, gasztronómia és népi hagyományait bemutató programokat rendeznek folklórműsorral.

Az idei évtől a Hagyományok Háza is együttműködő partnerként jelenik meg a fesztiválon, a köveskáli FolkUdvarban koncerteket, táncházakat és számos más programot is rendeznek.

Idén először a Magyar Ízek Utcája nem csak a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódva várja a közönséget, hanem augusztus 6. és 8. között Mindszentkállán is megtalálhatók lesznek kiegészülve helyi vendéglátókkal. A Balaton-felvidéki település önkormányzatával közösen süteménysütő versenyt is hirdetnek a térség településeinek csapatai közt.

A szervezők tájékoztatása szerint harmadszor érkezik a Kőfesztre önálló estjével Lázár Csaba és koncertjével Pély Barna, házigazda zenekarként az Erdőfű, illetve a Fanyűvő játszóház.

A komolyzenét kedvelőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje várja az első napon a kékkúti templom kertjében, a Szent Efrém Férfikar pedig több településen is fellép.

A nagykoncerteken Pál István Szalonnát és Bandáját, a Fonó Zenekart, Ferenczi Györgyöt és a Pesti Rackákat, a Firkint, a Bulldózert valamint Nagy Ferót is hallhatja a közönség.

Kővágóörsön Kása Béla Erdélyi zenészek című fotókiállítása a táncház mozgalom kiemelkedő alakjait mutatja be, Nagy Gábor Rokonok című tárlata pedig a dél-alföldi tanyavilág pásztorait állítja a középpontba.

A fesztivál minden programja ingyenes.


I Forrás: turizmus.com

 
Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője