2026. február 26., csütörtök - Edina

Archívum

Kortárs művészeti hetek a Balatonnál

1005

Képzőművészet, szobrászat és fotográfia áll az idei Garten Balaton középpontjában. A háromhetes eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.

A harmadik Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével rendezik meg. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában – számol be róla az Octogon építészeti hírportál.

A kiállításokkal egybekötött programsorozat célja, hogy a kortárs képzőművészetet személyes közelségbe hozza a befogadókkal, valamint a helyi kulturális szereplők bevonásával katalizálja a mikrotérség kulturális életét.

A háromhetes eseménysorozat ideje alatt (július 30. – augusztus 21.) négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.

Az augusztus 21-ig tartó Garten Balaton kortárs művészeti hetek programsorozatát és képzőművészeti vásárát július 30-án 17 órakor nyitják meg a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében.

Az idei válogatásban minden eddiginél hangsúlyosabban kaptak helyet a pályakezdő és feltörekvő művészek alkotásai.

A rendezvénysorozatot interaktív tárlatvezetések, kortárs-, alternatív és kísérleti zenei koncertek, színházi előadás, gyerekprogramok és képzőművészeti kertmozi színesíti.

A Garten Balaton részletes programja ITT található.

 

I Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője