2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Hírek

Idén újra lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

983

Amennyiben a pandémiás helyzet és a kormányzati intézkedések lehetővé teszik, újra megrendezik a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. ezért nyílt pályázatot hirdetett a november 19.–december 31. között megrendezésre kerülő eseményre.

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak egyik kiemelt attrakciója, amely során a korábbi években közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. 2019-ben a Ryanair légitársaság a budapesti karácsonyi vásárt Európa legjobb ünnepi forgatagai közé választotta.

Tavaly azonban a járványhelyzet miatt a vásárokat nem tartották meg, ezért a Budapest Brand nZrt. új és egyben rendhagyó online platformmal segítette a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit – emlékeztet a a főváros turisztikai szervezete.

Idén azonban a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Brand nZrt. újra megkezdte Budapest karácsonyi forgatagának szervezését.Már várják a hazai kézművesek, népművészek, iparművészek, dizájnerek és innovatív kézműves alkotók jelentkezését is, egészen augusztus 9-én déli 12 óráig – jelezte szerkesztőségünknek a szervezet.

A pályázattal a szervezők megjelenési lehetőséget szeretnének teremteni olyan hazai alkotók és művészek számára, akik saját készítésű minőségi, egyedi termékeikkel hozzájárulnak a Vörösmarty téri karácsonyi vásár sikeréhez. A kiírásban az is szerepel, hogy olyan termékekkel lehet pályázni, melyek népművészeti, iparművészeti, dizájner vagy innovatív kézműves manufaktúrából származnak, előállításukra Magyarországon került sor, továbbá amelyek kötődnek az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz vagy ahhoz méltó minőségi kézműves árunak minősülnek.Az elmúlt év nehézségei után a szervezők azzal segítik a kézműveseket, hogy az idei karácsonyi vásár bérleti díját a két évvel ezelőtti, 2019-es árakon tartják, ráadásul az inflációval sem emelik meg a fizetendő összeget.

A pályázatra online, a budapestikaracsony.hu/kezmuves-palyazat-2021 weboldalon lehet jelentkezni.


I Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője