2026. június 30., kedd - Pál

Hírek

Drámai a szállodákban dolgozók lelki állapota

897
Napokon belül újra nyithatnak Magyarországon a szállodák, amelyeket védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.

„A szállodaipar, amikor a tavaly tavaszi leállás után újranyithatott, maximálisan bizonyította, hogy teljes mértékben tud gondoskodni a vendégei biztonságáról. Egyetlen esetet sem jelentettek, hogy valaki szállodában fertőződött volna meg. Az MSZÉSZ álláspontja, hogy a szállodák semmivel sem veszélyesebbek járványügyi szempontból, mint az éttermek teraszai” – mondta a turizmus.com-nak adott interjúban Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnöke.

Az alelnök abban bízik, hogy július elejére már mindenki felveheti a vakcinát, aki akarja, és mehet szállodába nyaralni.

Baldauf Csaba elmondta: „drámai a dolgozók lelki állapota, alulmotiválttá váltak, hiszen az elmúlt majd hét hónap alapjaiban ingatta meg az egzisztenciális biztonságukat, felélték a tartalékait, kölcsönöket vettek fel; a történtek teljesen elbizonytalanították őket, hogy ebben az ágazatban folytassák-e a pályájukat”.

A legnagyobb feladat most visszaadni a kollégák hitét, hogy van jövőjük a szakmában. Ebben jelentős felelősség hárul a munkaadókra, a szakmai szervezetekre, a felsőoktatásra és a kormányzati kommunikációra is.

(Forrás: www.uzletem.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője