2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Music Hungary Szövetség elnöke: csak az tudja biztosan, hogy mi lesz nyáron, aki már lemondta a rendezvényeit

1232

Tavaly elmaradt a zenei rendezvények 87 százaléka Magyarországon, ami a szektorban dolgozók számára óriási bevételkieséssel járt. Az ágazat ezért most azt várja a kormánytól, hogy a nyitásnak része legyen a rendezvények és a koncertek sorsa is.

A zenei rendezvények 87 százaléka maradt el tavaly Magyarországon – árulta el az ATV Start című műsorának vendégeként Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke. Elmondása szerint egy átlagos évben 60 ezer koncert szokott lenni, melyből tavaly mindössze 8 ezret lehetett megtartani. Ez az iparágban dolgozók jövedelmének 87 százalékos csökkenését is jelenti – hívta fel a figyelmet az elnök.

Weyer szerint a szektornak – mivel a rendezvények hosszú előkészítési időt igényelnek – kiszámíthatóságra és tervezhetőségre lenne szüksége, ezért azt várják a kormánytól, hogy a nyitásnak a rendezvények és a koncertek sorsa is része legyen. Jó lenne tudni például, hogy mikor nyithatnak a teraszok, és hogy ott lehet-e majd élőzene. De fontos lenne tisztázni azt is, hogy védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek lehet-e majd koncertet adni.

Az elnök szerint segítené az ágazat visszaépülését, ha csökkentenék a koncertjegyek áfáját, vagy ha bevezetnének egy általános kulturális áfát, ugyanis most is vannak olyan kulturális termékek, aminek az áfája 5 százalék.

Weyer egyébéként azt mondta: jelenleg az szektorban csak az tudja biztosan, hogy mi lesz nyáron, aki már lemondta a rendezvényeit. Mindenki más igyekszik minél későbbi dátumot találni abban reménykedve, hogy a halasztással nő az esély az esemény megtartására.

(Forrás: www.atv.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője