2026. május 24., vasárnap - Eszter

Hírek

Termálfürdős települések toplistája

852

A belföldi vendégforgalom alapján Budapest után Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz volt a három éllovas - írja a Termál Online.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) településszintű adatai alapján idén is összegyűjtötte a portál azokat a termálfürdős településeket, amelyek az elmúlt évben a legtöbb turistát vonzották. Ehhez a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számát vették alapul - amely nem foglalja magában a magánszálláshelyek - adatait, ráadásul ez még csak egy előzetes statisztika.

A korábbi években azokat a településeket válogatták be, amelyeknek a turizmusa elsősorban a termálfürdő, gyógyfürdő meglététől függ. Ilyen például Hévíz, vagy éppen Zalakaros. Azokat, ahol a sok egyéb turisztikai attrakció mellett mintegy mellékesen fürdő, vagy fürdők is találhatók – például Eger, vagy Szeged – nem vettük ide. Ugyanezen a logika alapján nem számolták a termálfürdős települések közé Budapestet sem.

Idén nem Top 10-es, hanem 10+1-es listákat készítettek. Ahogy ugyanis látható, a budapesti turizmus még ebben a viharvert állapotában is külön kategóriát képviselt. A főváros tavaly 2,3 millió vendégéjszakát produkált, ami az ötszöröse az utána következő településnek. Ugyanakkor egy évvel ezelőtt a budapesti vendégéjszakaszám még 10,7 milliót tett ki. Gyakorlatilag tavaly március elején véget ért a 2020-as fővárosi turisztikai szezon.

A Budapest utáni mezőnyben az éllovasnak Hajdúszoboszló bizonyult. Ez azt is jelenti, hogy helycsere történt, hiszen a 2019-es “békeévben” Hévíz még megelőzte Szoboszlót. Utóbbi annyiból volt helyzeti előnyben, hogy a turisztikai forgalmán belül a korábbi években erősebb volt a belföldi vendégkör, mint a külföldi. Hévíz számára a covidos helyzet hatalmas kihívást jelentett, s ezt figyelembe véve azért Hévíz nem teljesített rosszul.

Hévízt egy másik zalai üdülőhely, Zalakaros követi a toplistán. Ezzel 2019-hez képest Bük/Bükfürdő elé került Zalakaros. Itt hasonló a helyzet mint Hévíz és Hajdúszoboszló esetében, azaz Bükfürdőn hagyományosan meghatározóbb a külföldi forgalom, Zalakaros erősségét pedig inkább a belföldi utazók jelentették. A járványhelyzetben az utóbbi most előnynek számított. Ugyanakkor Zalakaros esetében még ezzel együtt is figyelemre méltó, hogy a többi településhez képest jóval kisebb arányú csökkenést szenvedtek el.

Zalakaroshoz hasonlóan Gyula is nagyot mentett, azaz az átlagosnál valamivel kisebb csökkenést szenvedtek el. Gyula esetében is dominánsabb volt az elmúlt években a belföldi turizmus, ez most nekik is némi előnyükre vált.

Pusztán a belföldi vendégforgalmi adatokat nézve említést érdemel, hogy Budapestet és Hajdúszoboszlót ebben az összevetésben Zalakaros követi, miután Hévíz előtt végeztek. Ez ugyanakkor nem írható a Covid számlájára, 2019-ben is már Hévíz előtt volt Zalakaros.

A külföldi vendégéjszakák száma alapján Budapest előnye hatalmas. A vidéki termálos települések sorában pedig Hévíz előnye óriási mindenki más előtt. Utánuk nem változott a Bük, Hajdúszoboszló, Sárvár sorrend.

A 10+1 legnépszerűbb termálfürdős település a teljes vendégforgalom alapján – 2020 (vendégéjszakák száma)

401

A 10+1 legnépszerűbb termálfürdős település a belföldi vendégforgalom alapján – 2020 (vendégéjszakák száma)

4012

A 10+1 legnépszerűbb termálfürdős település a külföldi vendégforgalom alapján – 2020 (vendégéjszakák száma)

4013

(Forrás: turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője