Megszűnnének a kiépített, burkolt partfalak, lekövezett strandfelületek, vendéglátó-pavilonsorok.
Viszont le lehetne ülni bármelyik fa tövébe piknikezni, vagy keresni egy védett öblöcskét, partszakaszt. Nincsenek kijelölt területek, a természetes növényzet alakítaná a környezetet, a helyi adottságokhoz alkalmazkodva.
Az újragondolt, provokatív tervet a GUBAHÁMORI építésziroda alkotta meg. Elképzelésük kapta az egyik különdíjat a keszthelyi partszakasz fejlesztésére kiírt ötletpályázaton.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata – az önkormányzattal közösen – még ősszel írt ki ötletpályázatot Keszthely Balaton-parti területeinek fejlesztésére. Tíz pályaművet jutalmaztak most, köztük ezt az egészen merészet.
Pedig a kiírás Keszthely balatoni központjának 4000 négyzetméteres wellness, szórakoztatóipari és kereskedelmi fejlesztéséről szólt. Hámori Péter és Guba Sándor építészek mindezt a városba költöztetnék, a partszakaszról pedig máshogy gondolkodnak.
Szerintük ugyanis már a megközelítés sem jó. Rossz ötlet egy eleve sérült élőhelyet (ez esetben a Balaton vízparti sávját) még jobban beépíteni, továbbkárosítani azért, hogy gazdasági érdekeket elégítsen ki, mondták az Indexnek.
A kérdés inkább az: kell-e, szabad-e építkezni erre a területre?
De még ennél is tovább mennek. Nem fenntarthatóságról, megújuló energiákkal működtetett épületekről beszélnek (ezek számukra evidenciák), hanem megkeresték a probléma gyökerét.
Az ember uralta környezettel, a mesterséges territóriummal, a mindent beépítő, folytonosan terjeszkedő, térnyerő gondolkodásmóddal, kultúrával van a gond. Miközben összeomlás határán léteznek a természetes élőhelyek.
Ahogyan nem az a legnagyobb probléma, hogy nem kezeljük kellő mennyiségben szelektíven a szemetet.
Hanem az, hogy miért termelünk egyáltalán szemetet?
Gondolatuk fókuszában a Balaton természetes védőzónájának visszaállítása, a nádasokkal tarkított, fás, bokros élőhelyek térnyerése áll. Ligetes, belső tavakkal tagolt, száraz és nedves réteket építenének. Mondhatnánk úgy is, hogy visszaépítenének. Hasonlóvá, mint amilyen a múltban lehetett.
Az emberi beavatkozás nem új keletű. Már kétszáz éve folyamatosan alakítják, töltik fel, egyenesítik ki a vízpartot. Egyetértenek Falk Huettmann, a University of Alaska kutatójával, aki szerint
el kell felejtenünk az érintetlen táj gondolatát. Mert olyan nem létezik.
Már a 1800-as évek végén megjelentek a figyelmeztető jelek a Balatonnál. Folyamatosan átalakítottuk a tájat, és szembesültünk az iszaposodással, elhínárosodással, nádas területek pusztulásával, tájidegen fajok megjelenésével.
Kizárólag az ember kényelmét szolgálja például, hogy a hajózhatóságra hivatkozva magasan tartjuk a Balaton vízszintjét. Nekünk hasznos, de másnak nem, hiszen rengeteg nádas sáv, illetve faj eltűnését okozta már eddig is a mesterségesen szabályozott vízszint.
A vízparti zóna pedig jelenleg kizárólag az idegenforgalom igényeit szolgálja ki.
Ennek ellenére az új, városi strandtípusnak nem célja mindent eltörölni a part színéről. Hanem az emberi igényeket szeretné átformálni. A vendéglátás és a fürdőkultúra iránti igényeket továbbra is ki kell elégíteni. Az új szemlélet viszont egy egészségesebb ember-természet egyensúlyt igyekszik megvalósítani.
