2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Hírek

2023 végére megújulhat a ráckevei Savoyai-kastély

604

Egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében hamarosan megkezdődhet Ráckevén a Savoyai-kastély turisztikai célú fejlesztése.

A "Barokk fények Ráckevén" név alatt futó nagyszabású projektet online sajtótájékoztatón mutatták be.

Pánczél Károly, a térség országgyűlési képviselője bevezetőjében elmondta, hogy a kormányhatározat alapján a város közreműködésével valósulhat meg a fejlesztés. A tervezésre 456 millió forintos támogatást különített el a kormány, a program kezelője, lebonyolítója a Magyar Turisztikai Ügynökség lesz.

A város és az egész Csepel-sziget meghatározó épülete a ráckevei Savoyai-kastély

Fotó: pestmegye.hu

A kormányhatározat szerint 2021. december 31-ig kell egy előzetes közbeszerzés alapján a kormány elé tenni a felújításra vonatkozó terveket. Ezek alapján 2021 végén, 2022 elején kezdődhet meg az épületegyüttes felújítása.

Pánczél Károly emlékeztetett, hogy a Savoyai-kastély az első világi barokk kastély Magyarországon, amely az egész Csepel-sziget egyedülálló épített öröksége. A kastély a bécsi Belvedere-t is tervező Hildebrand munkája.

A tervek szerint a felújítandó kastélyépületben múzeumot és kávézót alakítanak ki, és a kastélypark is megújul. Ezek a részei az épületnek szabadon látogathatók lesznek majd, ugyanakkor kialakítanak egy négycsillagos wellnesshotelt és éttermet is. A projekt keretében a ráckevei Kis-Duna hídhoz vezető út is megújul.

A megújuló kastély mellett számos más egyedi vonzereje van a városnak, például a szerdán és szombaton megrendezett csónakos őstermelői piac a Kis-Duna-parton, a Vadkacsa szabadstrand és a szerb gótikus templom. Ráckeve számára a turizmus a kitörési pont, nem cél termelőüzemek ide telepítése – hangzott el.

A város elérhetősége is jelentősen javulni fog a közeljövőben, miután 3-4 éven belül megújul a HÉV-vonal teljes pályaszerkezete és új szerelvények állnak forgalomba a vonalon. 7-10 éven belül pedig a Kálvin térig jár majd a helyi érdekű vasút. Első körben a feladat a tervező kiválasztása, majd ezek alapján egy feltételes közbeszerzéssel a felújítás árát megtudni – zárta gondolatait a képviselő.

Vereckei Zoltán polgármester arra emlékeztetett, hogy 1440-ben a török elől ide menekülő rácok alapították a várost, amelynek látnivalói méltatlanul kevés figyelmet kapnak.

Álláspontja szerint Savoyai Jenő neve nemzetközi hívószó lehet, a felújított kastély iránt egész Európából megnőhet az érdeklődés. Mint elhangzott, a kastélyt az 1970-as években újították fel utoljára, a benne működő étterem és szálloda 2017-ben zárt be. A fejlesztések megkezdése előtt a vagyonkezelői jogot még át kell hogy vegye a város a Nemzeti Vagyonkezelőtől.

A városban további turisztikai fejlesztések is várhatók: az MTÜ 30 millió forintos támogatásával baba-mama szobák és családbarát mosdók épülnek a Vadkacsa strandon, egy Leader-pályázat keretében pedig szálláshelyfejlesztés valósulhat meg.

Idén elkészül egy horgászati kiállítóhely, továbbá egy 14,5 kilométer hosszú kerékpárút a Tassi-zsilip felé.

Június 3. hétvégéjén első ízben tervezik megrendezni azt a nemzetközi kulturális és gasztrofesztivált, amelyen az ország összes nemzetisége bemutatkozik majd.

A városban új 150 férőhelyes gépkocsiparkoló és ugyanekkora kerékpártároló is fog épülni.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a ráckevei turisztikai termék képes lesz önállóan megállni a piacon bel- és külföldön egyaránt.

A szakember emlékeztetett, hogy tavaly június és augusztus között 11 millió vendégéjszaka generálódott Magyarországon a járvány ellenére, Budapest térsége pedig a 4. leglátogatottabb térsége az országnak, ahol tavaly 505 ezer vendég, 1,3 millió vendégéjszakát töltött el.

Egy országos program keretében tavaszra megújul a ráckevei Tourinform-iroda is, hangzott el. A válság utáni helyzetet megújult turisztikai termékekkel várhatja az ország: több mint 14 ezer magánszálláshely színvonalának növelését segíti a kormány 42 milliárd forinttal Ráckevén 20 millió forint jutott 8 szálláshely számára.

A fejlesztések révén teljesen új dimenzióba helyezzük a város turizmusát – közölte Könnyid László.

A Ráckeve Érték Egyesület vezetője, dr. Szánthó Györgyné elmondta, hogy reményei szerint 2023 év végén a hagyományos városi karácsonyi koncertet már a felújított kastélyban lehet megrendezni.

A kastély ugyanis konferencia- és rendezvényhelyszínként funkcionál majd, üzleti megbeszéléseknek, diplomáciai és művészeti szalonoknak, esküvőknek ad majd otthont.

A négycsillagos szálloda 70-80 férőhelyes lesz, ugyanakkor az udvarán épül egy hasonló színvonalú vendégház is.

 

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details
Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

More details