2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Ökoturisztikai látogatócentrum épül Karván

1351

A szlovák-magyar határon átnyúló együttműködési program keretében a RiWild azonosítójó INTERREG V-A pályázat révén új ökoturisztikai látogatócentrum létesül a Lábatlannal szemben, az EUROVELO6 útvonalon található Karván.

Karva éppen félúton fekszik Révkomárom és Párkány között, az EUROVELO6 útvonalon, a Duna partján csodaszép környezetben tekerve közelíthetjük meg, Lábatlan felől pedig akár komppal is átruccanhatunk. Részben a kerékpárútnak, részben pedig az egyedülálló Duna-panorámának köszönhető, hogy évről évre több szlovákiai és magyar turista keresi fel a települést – adja hírül közleményében a Dunamente TDM.

Mint írják, nem érte váratlanul a forgalomnövekedés a helyieket, hiszen Karva pihenőparkkal, illetve kilátóval is büszkélkedhet, kápolnát építettek, valamint a település Árpád-kori templomát is meg lehet csodálni. A helyitermék-programokon meg lehet ismerni a karvai gyümölcsösöket, s a folyó partján már nemcsak kerékpáros szervizpont, hanem egy kis büfé is várja a látogatót.

Karva a kúriák, kastélyok falva volt egykor, ezek felújítása a település számára fontos feladat. Az egyik ilyen kúria felújításával épülhet fel az az ökoturisztikai centrum, amely a tervek szerint 2022-ben nyithatja meg a kapuit.

A látogatóközpont felépítése hiánypótló beruházás, hiszen Komárom környékén a Duna szlovákiai oldalán jelenleg nincs hasonló, 21. századi interpretációs technológiát alkalmazó ökoturisztikai létesítmény, amely a virtuális valóság, a leap motion és egyéb egyedi eszközök segítségével viszi közelebb a látogatókhoz a térség természeti adottságit, és mutatja be az ember helyének sok évszázados változásait a tájban.

A látogatóközpont működésének és az egyedi bemutatásnak a szakmai koncepcióját az Innotime Hungary Kft. alakítja ki, az épület tervezője Smidt Tamás építész.

Karva célja, hogy a látogatóközpont a térség olyan öko- és aktív turisztikai központjává váljon, ahol a látogatók az egész vidékről megfelelő információt kaphatnak, összeállíthatják a saját bakancslistájukat, amihez a látogatócentrum szükség esetén túra- és/vagy idegenvezetőt, a kenutúrákhoz szakvezetőt, más esetben audioguide-ot vagy térképet is biztosítani tud.

A látogatóközpont ezenkívül lehetőséget is kínál majd arra, hogy a környék látnivalóinak belépőjegyei megvásárolhatóak legyenek, illetve, hogy közös csomagban lehessen a Dunamente élményeit ajánlani mind a szlovák, mind a magyar oldalon.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője