2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Hírek

Budapest után a Balatonon is bezár több szálloda

861

Megfelezte a kereskedelmi szálláshelyek első kilenchavi bevételét a pandémia, és még nincs vége a tragikus évnek, a novemberi és decemberi előfoglalások alapján semmi jóra nem számíthatnak a piaci szereplők - írja a Világgazdaság.

A járvány második hulláma miatt a karácsonyi és a szilveszteri időszak sem tervezhető, csak a remény maradt, hogy ha nem romlik a helyzet, és nem lesz szükség további korlátozó intézkedésekre, az utolsó pillanatban még beindulhatnak az ünnepi időszakra szóló foglalások – összegezte a helyzetet a Világgazdaságnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi gyorsjelentése szerint szeptemberben 59 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma, noha a mélypontot jelentő áprilisinál tizenötször erősebb volt a forgalom. A belföldi szálláshelyi eredmények 16,2 százalékkal maradtak el a tavaly szeptemberitől, ami egyértelműen a céges rendezvények és az ősszel máskor szívesen utazó idősebb vendégkör hiányának a következménye – mondta a szállodaszövetségi elnök. Budapesten mindeközben szeptemberben eltűnt a tavalyi vendégéjszakák 96 százaléka, a főváros turisztikai mutatói a repülőtérivel párhuzamosan lenullázódtak. Flesch Tamás szerint a következő hetekre és hónapokra vonatkozó előfoglalások elmaradása, az ugyancsak otthon maradó külföldiek miatt ismét több hotel vált üzemszünetre, és nemcsak Budapesten, hanem a Balatonnál is.

A fővárosban ismét bezár több olyan étterem, amely külföldi vendégek nélkül nem tud megélni, és nem akarja vagy nem tudja tovább finanszírozni az üresen is költséges nyitvatartást. Eddig legalább a szobaárak mélyrepülését sikerült elkerülni, az árakat nincs értelme csökkenteni – véli a szállodaszövetségi elnök. Szerinte ugyanakkor veszélyes tendenciát sejtet, hogy megjelentek azok az észszerűtlenül alacsony árajánlatok, amelyekkel az év végi vendéghiány ellen próbálnak tenni vidéki és budapesti hotelek. A jelenlegi járványvezérelt időszakban azonban kevés eszköz van a szállásadók kezében, a biztonsági döntések érthetők, mára szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki elkapta a vírusfertőzést.

(forrás: Világgazdaság)
Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője