2026. július 3., péntek - Kornél

Hírek

Koronavírus: 5 ezer fős leépítést és óriási segítségkérést jelentett be a Fürdőszövetség

866

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték a végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti - ismertette, hozzátéve: a fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.

Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.

(Forrás: www.portolio.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details