2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Október 20-tól lehet kérni az influenza elleni védőoltást

899

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Korábban Szentkirályi Alexandra azt mondta, hogy a védekezés fontos eleme az influenza elleni védőoltás, amelyet nem csak a 65 év felettiek és a krónikus betegek, hanem mindenki ingyen megkaphat. Körülbelül 40 ezer egészségügyben dolgozó és kilencezer szociális területen dolgozó már megkapta az oltást, várhatóan a hónap közepétől pedig mindenki igényelheti a háziorvosoknál – tette hozzá.

Müller Cecília elmondta ezzel kapcsolatban, hogy a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat. Szintén térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki más is, aki élni akar ezzel a lehetőséggel – jelezte.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta, dinamikus változásnak vagyunk tanúi a világban, több országban kapacitáshiány mutatkozott, ezért pontosabb és valós idejű adatszolgáltatásra kérték a kórházakat. Felhívta a figyelmet, hogy járványügyi készültség van az országban, ami azt jelenti, hogy mindenre fel kell készülni.

Kiemelte, a védekezés terv szerint zajlik. A Covid-betegek ellátására kijelölt intézményekben növelték az intenzívágyak és lélegeztetőgépek számát, és folyamatos az egészségügyi dolgozók kirendelése is.

Mint mondta, az első vonalban kijelölt intézmények egy része teljes kapacitással működik. Ha egy intézmény eléri ellátási befogadóképességének 80 százalékát, akkor további intézmények lépnek be az ellátásba. Az alapelv továbbra is az, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a gyógyítást.

(Forrás: ridikul.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője