2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Ősszel is vár a szentendrei Skanzen

1700

Családbarát Múzeum díjat nyert a Skanzen. Ennek megfelelően a kikapcsolódni vágyó felnőttek mellett a következő hetek programjai között kifejezetten a gyerekekre és az őszi szünetre is gondolnak – például bringatúrákkal!

A Skanzen Bringatúrák 2020 nevű program keretében júliustól minden hónapban két hétvégén is várják az érdeklődőket változatos témájú biciklis túráikra, délelőtt 11 órai indulással. Az október 10-i Malomtúra során a múzeum különböző típusú malmait (kézi-, vízi-, szél-, szárazmalom) járhatják végig a látogatók. Többségüket működés közben is megnézhetik, miközben kiderül, hogyan lesz a búzából kenyér, és mitől „ördöngős” a molnár.

Október 11-én Gyerektúrán vehetnek részt kicsik és nagyok egyaránt, ahol kiderül, milyen volt régen gyereknek lenni, milyen volt az iskola, mivel játszottak a gyerekek. A bringatúra során megismerkedhetünk a gyerekek feladataival, életével, megtudhatjuk, hol aludtak és hogy volt-e külön szobájuk. Gyerekélet gyerekszemmel gyerekeknek!

Az őszi szünet idején pedig naponta lesznek bringatúrák. Október 27-én Az emberélet határai címmel a születés, keresztelő, esküvő és temetés különböző szokásait, jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők. Október 28-án Pásztorok nyomában járhatunk, 29-én pedig a Skanzen mesekönyvére épített tematikus biciklis túrán járhatjuk végig az eltévedt ikerpár, Mákszem és Gubó útját a szabadtéri múzeum területén.

Október 30-án a 28-i programot (Pásztorok nyomában) ismétlik meg, 31-én pedig a 27-it (Az emberélet határai). Végül november 1-jén A summás, a cseléd, a mester és a nemesember címmel a különböző társadalmi rétegek életmódjával, lakáskultúrájával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Megtudhatják, mi a különbség a summás és a cseléd között, vagy hogy mit jelent a hétszilvafás nemes kifejezés.

(Forrás: port.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője