2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Hírek

Története során először maradt el a Sziget fesztivál

973

27 éven keresztül minden nyáron megrendezték a Szigetet Budapesten, a koronavírus-járvány azonban idén elsöpörte a rendezvényt. Az Euronews stábja megnézte, hogy néz ki a Hajógyári-sziget a fesztivál tervezett időpontjában, és Kádár Tamás főszervezővel is beszélgettünk az elmúlt hónapokról, a fesztiválpiac helyzetéről, illetve a jövőbeli kilátásokról.

Az elmúlt 27 évben nem telhetett el nyár Budapesten Sziget fesztivál nélkül. Idén azonban a sátrak és színpadok nem nőttek ki a földből augusztus elején. A péntek délelőtti kánikulában az ébredező bulizók sokasága helyett mindössze néhány ember vette birtokba a Hajógyári-szigetet. Egyiküknek vegyes érzései vannak arról, hogy idén elmaradt a fesztivál:

„Örülök is, meg nem is. Azért örülök, mert így többet ki lehet jönni a kutyával, mert azért a fesztivál előtt már lezárták a szigetet két héttel, meg amíg utána takarítanak, az még majdnem egy hónap. De különösebben nem zavar a Sziget. Jó, hallom a hangot, mert elég közel lakunk, de annyira nem hangos."

Nem csak a szórakozásról szól

A járvány szinte az egész hazai fesztiválszezont elsöpörte, élén az évtizedek alatt világhírűvé vált Szigettel. A rendszerint százezreket vonzó esemény elmaradása nem csak kulturális szempontból nagy veszteség - a fesztivál alatti héten például a Sziget tízezer embernek ad munkát.

Fejezetek a fesztiválozók életéből

„A Sziget nem csak egy összművészeti fesztivál, ami a magyar kultúra legtöbb szegmenséből felvonultatja a legjobb előadókat, és bemutatja őket a világnak, de hihetetlen komoly gazdasági impactje is van. Nagyon komoly befizetője az államháztartásnak, illetve komolyan hozzájárul a magyar GDP-hez. Évente 100-120 ezer turistát vonz Budapestre ez a fesztivál, ők itt töltenek egy hetet" - nyilatkozta az Euronewsnak Kádár Tamás, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda cégvezetője.

A fesztiválszervező hozzátette: „rengeteg olyan gazdasági hatása van a Sziget fesztiválnak, amitől jogosnak érezzük azt a felvetést most, hogy ha mi sok-sok éven keresztül befizetői voltunk az államháztartásnak, akkor amikor bajban vagyunk, talán elvárható, vagy kérhető, hogy kapjunk segítséget." Kádár ezzel a kormány csütörtöki bejelentésére utalt, mely szerint 700 millió forinttal segítik ki a magyar fesztiválpiacot. Megítélése szerint ennél jóval több pénzre lenne szüksége a szakmának: „Úgy érezzük, hogy ezzel a mi problémánk még nincs megoldva".

Esélytelen volt az idei Sziget megmentése

Kádár Tamás szerint már azelőtt egyértelműnek látszott, hogy idén nem tudják megrendezni a szigetet, hogy a kormány bejelentette volna az 500 fő feletti zenés-táncos rendezvények tilalmát. Ez eredetileg csak augusztus 15-ig szólt, de amíg a kisebb fesztiválok közül többen is áttették az esemény időpontját augusztus végére vagy szeptember elejére, a Szigetnél ez nem volt opció:

„Egyrészről a látogatók fele külföldről érkezik, tehát az időpont-tologatás önmagában is probléma lenne. És ráadásul semmilyen bizonyosság nem volt afelől, hogy majd augusztus végén, szeptember elején lehet utazni, jönni-menni, rendezvényt tartani. Ezért a fellépők átszervezése, a közönség átmozgatása lehetetlen feladat volt, rögtön tudtuk, hogy ez nem alternatíva."

Így néz ki most a fesztivál helyszíne

Miután kiderült, hogy idén biztosan nem lesz Sziget, több fontos feladata is volt a stábnak: a fellépők, művészek, közreműködők lemondása és a kifizetett előlegek visszatérítése mellett ki kellett dolgozniuk, hogy a vendégek milyen formában válthatják vissza a jegyeiket, illetve hogyan vihetik át ezeket a következő évre.

A jövő bizonytalan

Már a mostani helyzet is elbocsátásokkal járt a Szigetnél. Egyszerűen nincs bevételük, amivel pótolni tudnák a fesztivál marketingjére már szeptember óta költött összegeket, és tudnák fizetni a dolgozók bérét.

A járvány miatt pedig a 2021-es rendezvény sorsa is bizonytalan. Nemrég a Glastonbury főszervezője is azt nyilatkozta, hogy nem tudja garantálni, hogy jövőre meg tudják tartani a fesztivált. Minden azon múlik, hogy addigra sikerül-e kidolgozni és elterjeszteni a koronavírus elleni gyógyszereket, illetve a védőoltást.

A Sziget Iroda mindenesetre már szervezi a következő évi rendezvényt. Jó jel, hogy a zenekarok egyelőre könnyebben hajlanak a kompromisszumra, mint korábban.

„Ahogy a baj megmutatkozott, a zenészek nagyon hamar felismerték, hogy ez nem az az év, amikor a szokásos módon lehet tárgyalni. Eddig azért mindig az ellentétes oldalán ültünk az asztalnak, de most nagyon hamar eljött az a felismerés, hogy ez egy szakma, egy közös érdekrendszer. Azt gondolom, hogy ez hosszú távon rá fogja nyomni a pozitív bélyegét az együttműködésre a zenekarokkal és a menedzsmentjeikkel. A jövő évi fesztiválbooking már egy teljesen más hangnemben zajlik" - mondta erről Kádár Tamás.

(Forrás: euronews.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details
Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

More details