2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek

Az önkormányzatok kezébe adja az airbnb-szabályozás jogát a kormány

747

A kormány úgy döntött, az önkormányzatok kezébe adja a rövidtávú lakáskiadás szabályozásának jogát. A világ több nagyvárosa maximalizálta már az e célra kiadható napok számát. Az önkormányzatok tilthatják is és szabályozhatják is, hogy a területükön lehet-e airbnb-lakást kiadni. Erről törvényi szabályozás születik, ami rövidesen az Országgyűlés elé kerül – tudta meg az Origo.

A rövidtávú lakáskiadás szabályozásának szükségességére a Covid-19 kapcsán a közelmúltban már a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is felhívta a figyelmet. Guller Zoltán legutóbbi podcastjában azt mondta: a budapesti turizmus jelenlegi nehéz helyzete miatt, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megkeresése nyomán, az MTÜ megkezdte az egyeztetést ez ügyben a fővárossal, valamint az illetékes hatóságokkal. „Ebben a helyzetben a rövidtávú lakáskiadást valamilyen módon szabályozni kell” – fogalmazott akkor a vezérigazgató.

A világ számos nagyvárosa szabályozza már a lakóközösségek életét sokszor megkeserítő és az albérleti árakat felhajtó rövidtávú lakáskiadást. Az önkormányzatok eltérő mértékben, de jellemzően maximálják az e célra bérbe adható napok számát: Londonban évente 90 napot, Amszterdamban 30 napot, Párizsban 120 napot, Berlinben 90 napot, Münchenben 8 hetet engedélyeznek a tevékenységre, Barcelonában pedig évek óta moratórium van életben új engedélyek kiadására. A tengerentúlon New York, San Francisco és Los Angeles is korlátozta már a lakások rövidtávú kiadását.

(Forrás: www.turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője