2025. október 23., csütörtök - Gyöngyi

Hírek

Visszatért Magyarországra az Attraction Árnyékszínház

1161

Újra hazai terepen a Britain’s Got Talent 2013-as évadának győztese, az Attraction. A világhírű táncosok hét év után újra láthatóak lesznek magyar színpadokon, ráadásul júliusban és augusztusban nyári táboraik keretében betekintést engednek előadásaik kulisszatitkaiba is.

Felejthetetlen élményt és hihetetlen büszkeséget okozott mindannyiunknak az Attraction Árnyékszínház, amikor 7 évvel ezelőtt megnyerték a világ legnagyobb tehetségkutató versenyét, a Britain’s Got Talent-et. Az ország egy emberként méltatta a csapat tehetségét, amelyet azóta Kínától Amerikáig a világ számos nagyszínpadán bizonyítottak. A Hip Hop Boyzból ismert Szűcs Zoltán által alapított társulat itthon tölti a nyarat, így több idejük jut a családi programokra, mint valaha. Kötelességtudatuk viszont ide is követi őket, ezért júliusban és augusztusban ötnapos kreatív táborokat szerveznek 6-18 év közötti fiatalok számára.

A jövő generációját képeznék

A világon egyedülálló műfajt életre hívó, 2004-ben alapított látványszínház egy ideig egyeztetési okokból nem tudott magyar fellépéseket vállalni, és a tehetségkutató megnyerése óta nem sok alkalmuk volt Magyarországon tartózkodni. Szerencsére a probléma elhárult: az Attraction jelenleg két csapattal dolgozik, ami lehetővé teszi, hogy a világ különböző pontjain egyszerre vállalhassanak fellépéseket. Úgy alakult, hogy világkörüli turnéjuk egyes állomásai későbbi időpontra halasztódnak, ezért kihasználják a lehetőséget, hogy családjuk mellett hazai rajongóikkal töltsék a nyári hónapokat. Komoly terveik vannak.

„Régóta dédelgetett álom volt, hogy újra gyerekekkel foglalkozhassunk, de a nemzetközi turnék és a sűrű külföldi elfoglaltságok nem tették eddig lehetővé. A vírushelyzet miatt bármennyire is rossz, hogy az amerikai és kínai turnéink ebben az évben eltolódtak, legalább most időnk és lehetőségünk adódik arra, hogy ezt az álmunkat megvalósítsuk Magyarországon. Elkezdjük képezni az Attraction következő generációját, egy Tehetséggondozó Projekten belül ugyanis szeretnénk az Attraction Junior gyerekcsapatot létrehozni. Ennek első állomása a nyári napközis tábor. Hosszútávú célunk, hogy a világ nagyszínpadaira eljuttassuk az Attraction Juniort” – tudtuk meg Szűcs Zoltántól, aki korábban táncoktatással is foglalkozott.

Nem mindennapi programok

Az Attraction Summer Workshop nevű, különleges nyári napközis táborában a gyerekek találkozhatnak a művészekkel, és alkalmuk nyílik ellesni tőlük azokat a mozdulatokat, amelyek világhírűvé tették őket. A szervezők a zene-, tánc- és színjátszáskedvelő, alkotni vágyó fiatalokat szólítják meg, akik nem riadnak vissza a kreatív, egyedi megvalósítást igénylő feladatoktól. A résztvevők korcsoportokra bontva, több műfajú táncoktatáson, kreatív foglalkozásokon és mozgáskoordináció fejlesztő alkalmakon próbálgathatják a szárnyaikat. A 8-16 óra közötti programokon teljes ellátást biztosítanak, ami napi háromszori étkezést, továbbá korlátlan gyümölcs és szénsavmentes vízfogyasztást jelent. A workshop minden héten közös fellépéssel zárul, amelyet limitált közönség előtt mutatnak be.

“Nagyon jó emlékeim vannak abból az időből, amikor tánciskolát vezettem. Az első Attraction formáció is onnan indult. Nagyon jó látni, hogy azok a gyerekek, akik hozzám jártak a tánciskolába, mind a mai napig szeretik a táncot, többek közülük hivatásszerűen űzik azt. Büszke vagyok mindannyiukra! Így, 20 év múltán is van a társulatunkban olyan táncos, aki annak idején a növendékem volt. A legjobban azt szeretem a táncoktatásban, hogy látom a gyerekek fejlődését, tudásvágyát, őszinte nyitottságát és a boldog arcokat, amikor a színpadon állnak és fellépnek” – mesélte Szűcs Zoltán, aki természetesen maga is aktívan részt vesz a táborban.

Felhívás és jelentkezés: attractionperformances.com

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője