2024. április 18., csütörtök - Andrea

Hírek

Teljesen lenullázott egy magyar iparágat a járvány

532

„Két héttel ezelőtt ültem a kollégáimmal, és arról beszéltem nekik, hogy olyan jó évünk lesz, mint korábban soha” – idézte fel Erdős Ákos, az egyik legnagyobb magyar rendezvényszervező, a Hello Event ügyvezető igazgatója. Az azóta eltelt időszakban azonban a koronavírus megérkezett Magyarországra, és emiatt sorra jelentik be a céges rendezvények, konferenciák lemondását.

A Hello Event piaca teljesen összeomlott, és két hét elteltével a rekordbevétel helyett a túlélés lett a cél. „Májusig gyakorlatilag minden rendezvényt lemondtak” – összegzett Erdős. A tavaszi rendezvények elmaradása nagyjából 500 millió forintos bevételkiesést jelent a Hello Eventnek, amely a tavalyi forgalom harmada.

„Most egymást hívogatjuk a konkurens cégvezetőkkel, és gyakorlatilag sírnak az ügyvezetők egymásnak”

– festette le az rendezvényes cégek helyzetét Erdős.

Azt követően, hogy Európában is megjelent a koronavírus, sorra mondták le a nemzetközi vásárokat, konferenciákat, míg a nemzetközi nagyvállalatok utazási korlátozásokat vezettek be. Magyarországon az elmúlt két hétben vált igazán látványossá a járvány gazdasági hatása. Tömegesen mondják le a budapesti szállásfoglalásokat, a turistákra specializálódott vendéglátóhelyek forgalma összeomlott, a buszos cégek a túlélésért küzdenek, és a gyárakhoz is begyűrűzhet a visszaesés.

Durvább a 2008-as válságnál

Jó eséllyel még ezeknél a szektoroknál is érzékenyebben érinti a járvány a rendezvényszervezőket, amelyeknek ténylegesen eltűnt a piaca. „Ez nem olyan, mint a 2008-as válság, amikor elkezdtek nem rendelgetni. Akkor nem az volt, hogy egyszerűen mindent visszamondtak” – mondta Erdős. Szerinte akkor megszorításokkal lehetett játszani, illetve közbeszerzéseken is el tudtak indulni. „Ezekkel átvészeltünk egy-két évet, aztán visszaálltunk a piacra” – mondta.

Az általam megkeresett mintegy féltucat rendezvényes cég egyetértett abban, hogy a mostani helyzet drámaibb, mint a 2008-as gazdasági válság.

„Most olyan mértékű katasztrófa érte a turizmust és a rendezvényszakmát, ami nem hasonlítható a válsághoz. Akkor a rosszak elhullottak, de a jók még akár erősödni is tudtak. Most viszont nem visszaesés van, hanem megszűnt a piac. Kezelhetetlen”

– mondta Hegyi Attila, Magyarország egyik legnagyobb catering cége, az Albatros Party Service tulajdonosa.

Hegyi azt mondta, ilyen szintű összeomlást még egy hete sem tudott volna elképzelni. Múlt hét csütörtökön azonban tömegesen elkezdték lemondani az ügyfeleik azokat a tavaszi rendezvényeket, amelyeken az Albatros intézte volna a cateringet.

A Magyar Építőművészek Szövetségének Nemzetközi Építészkongresszusa a Puskás Aréna konferenciaközpontjában 2020. március 6-án. Fotó: Mohai Balázs/MTI

A céges rendezvények szervezésével foglalkozó Bo – Live Branding Agency operatív vezetője, Végh Tamás is azt mondta, hogy az általuk szervezett tavaszi rendezvények 99 százalékát lemondták. Az időzítés amiatt különösen fájdalmas számukra, mert Végh szerint a rendezvényes szektor bevételei lényegében a tavaszi és az őszi időszakra koncentrálódnak. Azaz lényegében ősszel kellene megkeresniük az egész éves bevételüket, már ha addig elmúlik a járvány.

Borulnak a szóbeli megállapodások

A rendezvényes cégek helyzetét különösen nehézzé teszi a Magyarországon kialakult piaci etikett. A rendezvényes cégek jellemzően magyar tulajdonban álló közép- és kisvállalkozások, megrendelőik pedig multinacionális cégek. Többen is arról beszéltek, hogy hiába dolgoztak akár fél vagy egy évet egy most lemondott rendezvényen, mégis futnak a pénzük után, mert a magyar piacon jellemzően csak az utolsó pillanatban papírozzák le a megállapodásokat.

A megrendelő multinacionális cégek erőfölénye és a jellemzően lassú, bürokratikus működése miatt az a gyakorlat alakult ki, hogy a rendezvényszervezők szóbeli megállapodás alapján kezdenek el dolgozni. „Amíg az ügyfél nem bólint rá a végleges büdzsére, addig nincsenek szerződések, ezeket sokszor a rendezvény előtt egy-két héttel papírozzák le. Ebben az is benne van, hogy az utolsó pillanatig próbálnak jobb árakat kicsikarni” – mondta Éder Bálint, a rendezvények technikai hátterének biztosításával foglalkozó Brill Audio Visual szolgáltatási vezetője. Volt, aki arról beszélt, hogy sokszor akár a rendezvény napján írják csak meg a szerződést.

Résztvevők a II. Drón Konferencia és Expo megnyitóján a Várkert Bazárban 2019 novemberében. Fotó: Kovács Attila/MTI

„Nagyon sokszor bizalmi alapon hitelezünk a cégeknek, és ez abszolút működött is, most viszont a 2008-as válsághoz hasonlóan visszaélnek a helyzettel” – mondta egy neve elhallgatását kérő rendezvényes. Szerinte hiába dolgoztak most lemondott rendezvényeken hónapokon át, sok partner „keresi a kibúvót, hogy ne kelljen fizetni”.

A magyar kis- és középvállalkozások ki vannak szolgáltatva a jellemzően jóval nagyobb megrendelőiknek. „A multiknál van jogász, nálunk meg nincs. Innentől kezdve a vállalkozó ül szemben a jogásszal” – érzékeltette a helyzetüket. Szerinte észérvekkel, személyes felkereséssel ilyenkor meg lehet győzni a partnereket arról, hogy legalább részben fizessék ki az elvégzett munkát, de sok rendezvényes inkább kerüli az ilyen konfliktusos helyzeteket, mert szűk a piac, és fél attól, hogy jövőbeli ügyfeleket veszít így.

Lehetetlen mindent pótolni

A cikk elején idézett Erdős Ákos azt mondta, hogy a Hello Eventnél hiába szerződnek előre, a szerződésekben jellemzően 30-60 napos a lemondási idő. Ez amiatt problémás számukra, mert az 500 millió forintosra tervezett tavaszi forgalomból 240 millió májusi rendezvényekből származott volna.

Ezeket tehát még a 30-60 napos határidő előtt le tudták mondani az ügyfeleik úgy, hogy a rendezvényszerzőnek ne kelljen fizetniük. Ráadásul a határidőn belüli lemondásoknál is általában 50 százalékot fizetnek ki. Így a Hello Event tavaszra tervezett 500 milliós bevételéből mindössze 30-40 millió forint folyik be, amelyet ráadásul részben tovább kell számlázniuk az alvállalkozóiknak.

A szektorban ugyanis akár 10-15 alvállalkozóval dolgoznak a rendezvényszervezők. Külön cég csinálhatja a cateringet, a dekorációt, a bútorkölcsönzést, a grafikai munkákat, a színpadtechnikát vagy éppen a látogatók szállítását. A rendezvényeken résztvevő üzleti utazóktól számos további szektor függ a hotelektől az éttermeken át a taxisokig. A Hungexpo vezérigazgatója és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének elnöke, Ganczer Gábor szerint az iparág komplexitása miatt nem is lehet megmondani, hogy mekkora az iparág forgalma és hány embert érinthet a szektor összeomlása.

Látogatók a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow szakkiállításon a Hungexpónál. Fotó: Mónus Márton/MTI

Mivel a közeljövő teljesen bizonytalan, a helyzet napról napra változik, ezért az általam megkérdezett cégek is jellemzően kivárnak, akár napi sokórás meetingeken elemzik a lehetőségeiket. Több forgatókönyvük van, igyekeznek a teljes lemondás helyett átszervezni a rendezvényeiket. Azonban akkor sem tudnák megszervezni az összes elmaradt rendezvényt, ha nyáron már véget érne a járvány, mert egyszerűen nincs fizikai tér arra, hogy ősszel pótolják az elmaradt eseményeket. Például a tavaly nyolcmilliárdos árbevételű Hungexpo azzal számol, hogy forgalma akár 40 százalékkal csökkenhet idén.

Több helyen is felmerült a létszámcsökkentés, de egyelőre próbálnak kivárni, mivel állításuk szerint a rendezvénypiacon eddig is szakemberhiány volt, így minden erejükkel azon vannak, hogy megtartsák a jelenlegi csapatukat. Szinte mindenki megemlítette, hogy a tömeges csődök elkerüléséhez kormányzati segítségre lenne szükség, és az érdekvédelmi szervezetek jelenleg is egyeztetnek erről kormányzati szervekkel.

(Forrás: g7.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fehérvári halünnep Székesfehérváron, 2024. április 20.

Fehérvári halünnep Székesfehérváron, 2024. április 20.

More details
Orfűi medvehagyma fesztivál, 2024. április 20-21.

Orfűi medvehagyma fesztivál, 2024. április 20-21.

More details
Pollack Expo: középpontban az okosotthonok – 2024. április 18-19.

Pollack Expo: középpontban az okosotthonok – 2024. április 18-19.

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
25. Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállítás, 2024. április 19-20.

25. Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállítás, 2024. április 19-20.

More details
ELTE Karriernap, 2024. április 25.

ELTE Karriernap, 2024. április 25.

More details
AI in Business - 2024. április 23.

AI in Business - 2024. április 23.

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
Ritmo Fesztivál, 2024. április 11-13.

Ritmo Fesztivál, 2024. április 11-13.

More details