2020. január 24., péntek - Timót

Hírek

Megvan, mikor és mivel nyílik a Városliget ékszerdoboza

278

Befejeződött a Liget egyik legrégibb és legszebb épületének teljes műemléki rekonstrukciója és megújítása. Eddig Olof Palme Házként ismertük, most Millennium Háza néven nyitja meg kapuit: október 26-án egy kiállítás debütál. A Millennium Háza a Városliget aranykorát bemutató, interaktív kiállítással és egy Zsolnay-kerámiákkal díszített kávéházzal nyitja meg kapuit az őszi tanítási szünet első napján. Ekkortól látogatható a rózsakert is.

Az 1885-ben eredetileg műcsarnoknak épült ház kicsinek bizonyult erre a célra (és rá 10 évvel megépült a mai Műcsarnok a Hősök terén). Ez a Városliget egyik legrégebbi és legimpozánsabb épülete, amely mindig kereste funkcióját. Az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakították, betonfödémmel kettéosztották, és irodaként használták, majd hosszú ideje lepusztultan állt.

Most sikerült eredeti szépségében felújítani, köszönhetően annak, hogy több ezer homlokzati Zsolnay-kerámiát cseréltek ki rajta - mondta az épület sajtóbejárása kapcsán az InfoRádióban a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. Baán László felidézte: ez volt egyébként az egyik első ily módon díszített épület a maga idejében Budapesten, és bár sok helyen lehullottak a kerámiák, megvoltak az eredeti minták, így több tucat restaurátor munkájával vissza lehetett állítani az eredeti állapotot.

Kihívásokkal teli munka

A legfőbb kérdés a felújításkor az volt, hogy miként lehet a régi értékeket hitelesen megmenteni - ebben segített a jó dokumentáltság és a szakemberek színvonalas munkája -, valamint hogy miként lehet úgy új funkciót találni az épületnek, hogy az közben XXI. századi kényelmi és látogatóbarát eszközökkel is fel legyen szerelve. Ez a kiállítótérrel és kávézóval bizonyosan sikerült - nyugtázta Baán László.

Külön megemlítette a rózsakertet, hiszen a Ligetbenkorábban sosem volt ilyesmi. Ennek kialakítása része volt a tájépítészeti pályázatnak. 1400 tő rózsát telepítettek és megépítették a lugasokat is, központjukban pedig egy új Zsolnay-díszkút került, ami jól harmonizál a helyreállított ház neoreneszánsz díszburkolatával.

Elkészült az új tetőzet is, mely az épület két szárnya fölött hatalmas üvegfelületeket kapott, így természetes fény is bevilágítja a belső tereket. A főbejárat visszakerült a Hermina út felőli oldalra.

"A Millennium Házzal és a rózsakerttel olyan hely jött létre a Városligetben, amely a korábbi állapotokhoz képest sokkal többet és jobbat fog nyújtani a látogatók számára"

- hangsúlyozta a szakember.

Elkészültek az épület akadálymentesítésével is. Az alagsori szinten kapott helyet a ruhatár, a mosdók, a pelenkázó, a vetítőterem és a múzeumpedagógiai terem.

120 éves emlékek

A felújított épület új elnevezése arra utal, hogy az 1896-os millenniumi kiállítás (Ezredéves Országos Kiállítás) a monarchia időszakának, Budapet 50 éves virágkorának legfontosabb, emblematikus rendezvénye volt a Városligetben. Több mint ötmillió ember látogattott ki az eseményekre. Ezen időszak felidézésére eddig nem volt helyszín - ezt fogja nyújtani az új kiállítás és erre utal a Millennium Háza elnevezés.

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Széchenyi Lakoma és Bál a Pesti Vigadóban február 1-én

Széchenyi Lakoma és Bál a Pesti Vigadóban február 1-én

More details
Győri Barokk Bál, 2020. február 8.

Győri Barokk Bál, 2020. február 8.

More details
50 éves party, amelyről 50 évig beszélnek majd

50 éves party, amelyről 50 évig beszélnek majd

More details
A projekt megvalósításra alkalmas!

A projekt megvalósításra alkalmas!

More details
Sikeres 2020

Sikeres 2020

More details
A turisztikai döntéshozók összefogására van szükség az EU-ban

A turisztikai döntéshozók összefogására van szükség az EU-ban

More details
Lezárult a CheckINN verseny

Lezárult a CheckINN verseny

More details
2020 végén nyit a négycsillagos Emerald Hotel Residence

2020 végén nyit a négycsillagos Emerald Hotel Residence

More details
Az ország legnagyobb falfestmény tervező pályázata

Az ország legnagyobb falfestmény tervező pályázata

More details