2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Szeptembertől nemcsak a tanév dübörög, hanem beindul az őszi konferenciaszezon is. Egymást követik a céges rendezvények, workshopok, találkozók, amelyeknek a szervezését érdemes megfelelő időben elkezdeni – emlékeztet rá a szakértő,…
A Napló egykori főszerkesztő-riportere cégeknek ad tanácsokat a Floow Day-en. Riporterként és főszerkesztőként csak a másnapi nézettségi adatokon keresztül kapott visszajelzést Szalay Ádám, aki ma már üzleti előadóként és kommunikációs…
A Menedzserszövetség éves Jövő Menedzsere Summer Party eseményén Kapitány István a Menedzserszövetség elnöke és Szalay-Berzeviczy Attila a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentették a két szervezet közös ösztöndíjas…
Új munkatárs érkezett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatához. Az aprócska, humanoid robot, Pepper, hamar a csapat kedvence lett, és már mindent tud Petőfi Sándorról. Az emberi és a gépi intelligencia ötvözetének hála…
Nem mindennapi hétvégét hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). Szeptember 16-án és 17-én idén első alkalommal, országszerte vehetünk részt a kerékpárosbarát hétvégén, ahol nem csak biciklisbarát szolgáltatásokat vehetünk…
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére, 2023-ban is felhívást hirdet a Gundel Károly – díj elnyerésére.
A legfrissebb Tourism Events Market Report szerint a rendezvényipar 2022-ben 1,6 billió dollár bevételt generált. A következő években a növekvő számú üzleti és sporteseménynek, koncertnek köszönhetően folyamatos növekedés várható globálisan,…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője