2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Rendezvény Világ

Mondhatni szerencsére, hogy a technológia jóval korábban rendelkezésre állt, mint ahogyan szükségessé vált. A Sharp a világ egyik legnagyobb fejlesztő és gyártó cége profi megoldást

Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től, ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a

Összeszedtük, hogy mely rendezvények maradnak el a koronavírus miatt. A listát folyamatosan frissítjük.

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium (AM) – közölte az agrártárca

„A Hungexpo felajánlását a G pavilon egészségügyi ellátóhelykén való használatára az operatív törzs köszönettel fogadta, megkezdte a terület felmérését és előkészítését” – tájékoztatta az Indexet

Noha a szállodaipart ütötte ki elsőként a koronavírus-járvány, az üzleti kapcsolatok feléledésével a felépülése is az elsők között kezdődhet meg - írja szerdai számában a

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a NOB elnöke megegyezett abban, hogy az ötkarikás játékokat legkésőbb jövő nyáron tartják meg a koronavírus-járvány miatt.

Az egész ország aggódva figyeli a koronavírus-járvány terjedést, és a megfékezésére tett emberfeletti erőfeszítéseket. Felelős vállalatként és hazánk legrégebbi, professzionális rendezvényhelyszíneként a Hungexpo Zrt. a maga

A gyógyszállók és -fürdők többsége bezárt Magyarországon a koronavírus-járvány miatt, egy-két hotelben vannak még vendégek, de ezek a házak is üzemszünetre készülnek.

Az elmúlt hetek történései a gazdaság egyetlen szegmensét sem kímélték. Nincs ez másképp a webáruházakkal sem: vannak, akik a koronavírus hatására

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője