2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Rendezvény Világ

Három nézőpont, három világkép. A Ludwig Múzeum és a KÜRT Akadémia közös programsorozata arra tesz kísérletet, hogy egy-egy kiállítás központi témáját hatszemszögből világítsuk meg.

„Hagyományos ízek szokatlan köntösben” – így jellemezte az immár két éve – Budapest belvárosában – megnyitott székely gourmet étterem ügyvezetője az új étlapjukon megjelent Kárpát

Lovasparkunk, amit a Gödöllői dombság természetvédelmi területe ölel körbe, több mint 20 éve fogadja vendégeit. Most Márton-napi programokkal készül kedveskedni a Lázár Lovaspark vendégei számára.

November 5-én Tokióban veszi kezdetét az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone tiszteletére létrehozott koncertturné. A mester családja által szervezett és

Gondolj arra az alkalomra, amikor utoljára étkeztél valakivel együtt. Talán egy baráttal futottál össze, egy munkatárssal ültél össze ebédszünetben vagy randevúztál a kedveseddel. Miért terveztétek

A Budapest Design Week 2022. október 16-ig a „Találkozások terei – építészet és design” központi témára építve járja körül a két terület kapcsolódási pontjait. Miként

2022. november 17-én a Lurdy Ház adja a XIII. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo helyszínét, ahol egyebek mellett az új társasházi törvényről, a lakóépületeket

Torták, sütemények és édes alkotások versenye minden évben!

Ősszel egy vadonatúj autós fesztivál vár rád Budapesten!

Hárfafesztivál a Gödöllői Királyi Kastélyban a hárfa szerelmeseinek.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője