2026. június 12., péntek - Villő

Rendezvény Világ

A tavalyinál lényegesen több látogató, számos nemzetközi kiállító és jó hangulat jellemezte a vasárnap véget ért 29. FeHoVa kiállítást. A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek

Véget ért minden idők legnagyobb AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítása a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A kiállítók és látogatók is rendkívül sikeresnek értékelték rendezvényt,

A kétnapos rendezvény szombat délelőtt keszegsütéssel indul, majd szórakoztató műsorokkal, halászléfőző versennyel és mesterség bemutatóval folytatódik, de lesz játszóház és vásár is, este pedig koncerttel,

10 helyszínen 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van. Meseváros, Fess liget, Vers-Játszó-Tér, Győrkőcfalu, Tudóskikötő – csak néhány ínycsiklandozó helyszín a 10 közül, mely a

„Muzsikál az erdő” komplex, összművészeti rendezvénysorozat, amely felöleli a művészetek rétegeit, a természet, a környezet megóvásának a fontosságát, a fenntartható életforma jelentőségét.

A 39. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében 2023. július 1–8. között kerül sor Vácott. A meghirdetett mesterkurzusok – melyekhez világhírű

Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show után jön a Kincsem Park idei második kiemelt rendezvénye, azaz ország legelegánsabb szabadtéri programja, a Derby és Divat fesztivál.

A kiállítás a látogatói igényeknek megfelelően megújul, interaktív programokkal egészül ki, amelynek köszönhetően Magyarország vezető turisztikai kiállítása minden korosztály számára évről évre újabb élmény- és

Az Utazáskiállítás a látogatói igényeknek megfelelően megújul, interaktív programokkal egészül ki, amelynek köszönhetően Magyarország vezető turisztikai kiállítása minden korosztály számára évről évre újabb élmény- és

A 32. Budapest Boat Show-n ismét a hajózásé a főszerep Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjében, a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban!

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője