2025. május 10., szombat - Ármin
Nemrégiben az Ynsight Research kutatócsapata megvizsgálta, hogy hogyan viszonyulnak a netezők az idei nyaralás kérdéséhez. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a 18-24 év közti
A Magyar Formatervezési Tanács (MFT) és a Budapest Design Week (BDW) idén a FISE galériájában rendezi meg Design Világnapi programját. Június 29-én pop-up kiállítás és
A szakmai zsűri döntése alapján Katona Attila a Burkol-Art szakembere nyerte a Mesterek Mestere Díjat 2020-ban. A közönségdíj nyertese Poroszkai János lett, aki szintén a
A Palatinus strand és a Funkyzeit Events idén közösen megálmodták a főváros eddigi leglazább medencés programsorozatát a forró nyári hónapokra. Ez a Palaland: újhullámos strand
Július 11. és augusztus 13. között rendezik meg a 7. Klassz a pARTon fesztivált. A komolyzenei programsorozat rendezvényeinek tizennégy, főként Balaton-parti település ad otthont.
Június 29-én, 17 órakor hét helyszínen egyszerre nyílik meg a Tourism is our passion tárlat, amely a turisztikai szektor elmúlt évét mutatja meg a benne
A kormány három évre ütemezve, összesen 588 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy megépüljön Marcali 2013-ban félbehagyott gyógyszállója - közölte Móring József Attila (KDNP), a
Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges termékeivel.
A nemzetközi klasszikus zenei szcéna és a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb előadóival, a jól ismert és visszavárt programsorozatok folytatásával és a nézők kedvenc fesztiváljaival készül
Június 26-án 10.00 órától éjfélig várják a látogatókat zseblámpás tárlatvezetésekkel, előadásokkal, repülőgép és helikopter beülési lehetőségével.
Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal…
Egyedülálló lehetőség nyílik mindazok számára, akik elgondolkodtak…
Idén is a Kincsem Parkban nyitja meg…