2026. január 14., szerda - Bódog

Archívum

Íme, a Mesterek Mestere Díj 2020-as nyertesei!

1160

A szakmai zsűri döntése alapján Katona Attila a Burkol-Art szakembere nyerte a Mesterek Mestere Díjat 2020-ban. A közönségdíj nyertese Poroszkai János lett, aki szintén a Burkol-Art csapat tagja. A pályázatra minden eddiginél több, 53 pályázat érkezett.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft. A díj célja, hogy az utánpótlás számára példaképeket állítson, növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát, segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon. Az idei pályázatra rekordszámú, 53 nevezés érkezett. 

A díjat szakmai és közönség kategóriában osztják ki. A szakmai fődíj odaítéléséről független szakmai zsűri, míg a közönségdíjról online közönségszavazás dönt. A szakmai zsűri legfontosabb szempontja, hogy a pályázó szakember felkészültsége szakmailag magas szinten legyen, és ez a benyújtott munkái alapján elbírálható legyen. A zsűrizés során, a szakmaiságon és a bemutatott munkákon túl szem előtt tartják, hogy az adott mester alkotásaival és munkásságával mennyire lehet példakép.

Ezúttal mindkét elismerés az óriástáblás és díszítő burkolási munkákra szakosodott Burkol-Art csapatához került. 

Katona Attila, a szakmai nyertes pályamunkájában óriástáblás fürdőszoba kivitelezést mutatott be, sicis vetrite dekorációs hátfallal, ami a piacon létező legdrágább burkolóanyag prémium változata. Beépítése kivételes precizitást és szakértelmet igényel. A pályamű kivitelezésekor a speciális lapok miatt csak magasnyomású vízsugaras vágás volt lehetséges, ami miatt minden részletet előre meg kellett tervezni. Ugyanakkor az ilyen óriáslapokkal úgy kell bánni, mint a hímes tojással, mert könnyen törhetnek, elég egy apró egyenetlenség.

A közönségdíj nyertese Poroszkai János lett.

A nyertesek közel egymillió forint értékű nyereményt vehettek át.

I Forrás: www.hrportal.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője