2026. június 30., kedd - Pál

Rendezvény Világ - péntek, 01 október 2021

Ismét megrendezésre kerül a Nemzeti Vágta történelmi hangulatú lovasverseny Budapesten. A helyszín természetesen a Hősök tere lesz, ahova 2021. október 2-3-án érdemes kilátogatnia a család

Eddig mintegy húsz magyar kisüzemi sörfőzde csatlakozott az október 2-án tartandó Nyitott Főzdék Napjához, amelyen tárt kapukkal várják majd a sörkedvelőket. Az eseménynek idén először

A Zene világnapján, pénteken kezdődik a gödöllői Királyi Kastélyban az MVM Koncertek - 23. Nemzetközi Hárfafesztivál.

Szinergiák programsorozatunkban október 1. és 3. között csak a Fővárosi Nagycirkuszban teljesen új köntösbe bújik a Monte Cristo grófja: a kétrészes musical cirkuszi produkciókkal gazdagodik.

Szeptember 30. és október 3. között fényköntöst kapnak az épületek, fényszőnyeget az utcák, miközben a székesegyház monumentális homlokzatát a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései

A tavaszi kényszerű kihagyás után október 1-jén megkezdődik az őszi Országos Étterem Hét. A szervezők közleménye szerint ugyan az élelmiszerárak erősen növekedtek az utóbbi hónapokban,

Szeptember 22-26. között Budapesten rendezték meg a PesText világirodalmi és kulturális fesztivált, amely a világirodalmat helyezte fókuszba. A fesztivált intenzív, több csatornás kommunikációs kampánnyal népszerűsítették

A koronavírus miatt tavaly jelentősen csökkent a házasságkötéseket követő ünnepségek száma, idén viszont az átlagosnál 1,5-szer több esküvőt tartottak.

Idén is szeretettel várja a rendezvényszervezőket, üzleti utaztatókat és a cégek rendezvényszervezésért felelős munkatársait a MICE Business Day üzleti turisztikai workshop. B2B tárgyalások, izgalmas előadások

Észak-magyarországi, a környék legnagyobb befogadóképességű szállodájával bővül a Hunguest Hotels portfóliója. Az OPUS Global Nyrt-hez tartozó Hunguest-lánc már vételi szándéknyilatkozatot tett a négycsillagos házra.

1. oldal / 2

Tartalom galéria

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.

More details
Future of Finance, 2026. szeptember 23.

Future of Finance, 2026. szeptember 23.

More details
Back to Europe, 2026. október 6.

Back to Europe, 2026. október 6.

More details
Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

Budapest Economic Forum, 2026. október 7.

More details
Energy Investment Forum, 2026. október 8.

Energy Investment Forum, 2026. október 8.

More details
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője