2026. június 14., vasárnap - Vazul

A klasszikus karácsonyi történet kicsit másképp…, új értelmezésben és szereplőkkel. 28 szóló- és 65 kartáncos eleveníti meg egy kislány álmát, melyben szeretetével érző szívű emberré változtatja a Diótörő-figurát.

A Ring külső a klasszikus nyomvonalával szerepel az egy év kihagyás után visszatérő Szilveszter Rally programjában.

Két új, magyar fejlesztésű közösségi platform indul, amelyek célja, hogy egységes felületen biztosítsanak megoldást a sportolók, rajongók és sportesemény-szervezők számára. A People of Sports az összes sportágat és szereplőt lefedi, míg a Circle of Motorsports a motorsport-specifikus közösség igényeire koncentrál. Az oldalak egyszerűbbé teszik a nevezést, jegyvásárlást, edzéstervezést és számos más sporthoz kapcsolódó tevékenységet, miközben segítenek láthatóbbá tenni a kisebb sportágakat is. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség máris együttműködő partnerként csatlakozott.

Kovács Nóri több mint húsz éve van a profi előadói pályán, mely időszak alatt harmincnál is több lemezen működött közre és 15 szóló albuma jelent meg. Nevéhez fűződik a Magyarország Imázs-dal, a Repülj madár című szerzemény is.

Az adventi időszak az örömteli várakozás mellett sokak számára hatalmas stressz is. Hogyan kerülhetjük el, hogy az ajándékozás ne anyagi terhet, hanem valóban örömet okozzon, annak is, aki adja? A GEM Tanulási Központ szakmai vezetője szerint a legfontosabb, hogy az ajándék humorral, szeretettel vagy meglepetéssel legyen fűszerezve, mert ezek garantálják a legnagyobb boldogságot, mind az ajándékozó, mind az ajándékozott számára. 

Budapestre érkezik a Papp László Sportarénába 2025. december 22-én a Reszkessetek, betörők! nagyszabású koncertje, amely felejthetetlen ünnepi élményt nyújt az egész család számára. Az 1990-es bemutatása óta a nagysikerű film az ünnepi időszak egyik legmeghatározóbb alkotásává vált. A világhírű zeneszerző, John Williams varázslatos és ikonikus filmzenéjét a Hungarian Studio Orchestra adja elő élőben, miközben a film a vásznon is megelevenedik.

Manapság a rendezvényszervezés nemcsak kreativitást, hanem precíz szervezést és hatékony kommunikációt is megkövetel. Legyen szó konferenciákról, kiállításról vagy nagyszabású  fesztiválokról, a siker kulcsa a részletek gördülékeny kezelése. A RendezvényApp egy magyar fejlesztésű innováció, pontosan ezekre a kihívásokra kínál megoldást, egyetlen platformon összpontosítva a lebonyolítási, szervezési folyamatokat.

Mit nyújt a RendezvényApp?

A RendezvényApp egy modern applikáció, amelyet rendezvényszervezők számára terveztünk.  Segítségével egyszerűen és hatékonyan kezelhetőek a rendezvény lebonyolítása  körül felmerült feladatok, kommunikálhatnak a résztvevőkkel, és fokozható az eseményélmény. Az alkalmazás olyan innivatív, egyedülálló  funkciókat kínál, amelyek a legnagyobb szervezési kihívásokra nyújtanak választ.

Főbb funkciók és előnyök

  1. Központosított információkezelés
    Az applikáció segítségével minden eseményhez kapcsolódó adat egy helyen érhető el, beleértve a programtervet, helyszíneket, előadókat és résztvevői információkat. Nincs többé elveszett e-mail vagy szétszórt jegyzet.
  2. Valós idejű értesítések és kommunikáció
    Az esemény során felmerülő változások vagy frissítések azonnal közölhetők a résztvevőkkel. Egy programváltozás vagy egy új információ azonnal eljut minden érintetthez, közvetlen a telefonjára.
  3. Interaktív résztvevői élmény
    Az applikáció lehetőséget biztosít a résztvevők számára, hogy valós időben szavazzanak, kérdéseket tegyenek fel, vagy visszajelzést adjanak. Ez nemcsak az élményt, hanem az elköteleződést is növeli.
  4. Környezetbarát megoldás
    A RendezvényApp lehetővé teszi a papíralapú dokumentumok (meghívók, programfüzetek)  a ZERO WASTE, és a környezettudatosság szellemében történő digitális helyettesítését, ezzel is hozzájárulva a fenntarthatósághoz.
  5. Részletes statisztikák és visszajelzések gyűjtése
    Az esemény után könnyen elemezhetők a statisztikák, például a részvételi arányok vagy a résztvevők elégedettsége. Ez hasznos a jövőbeni rendezvények tervezése során.
  6. Egy platform minden feladatra
    Az applikáció megoldást nyújt a beléptetéstől  kezdve a statisztikák kezeléséig mindenre. Így nem kell más szolgáltatókkal koordinálni intergrációt keresni. Egy felületen elérhető minden.

Kinek ajánlott a RendezvényApp?

  • Eseményszervezőknek, akik professzionális megoldásokat keresnek.
  • Vállalatoknak, akik céges rendezvényeket, tréningeket vagy konferenciákat szerveznek.
  • Fesztiválszervezőknek, akik nagyszámú résztvevőt kezelnek.
  • Oktatási intézményeknek, amelyek workshopokat, nyílt napokat vagy szakmai eseményeket tartanak.

Miért érdemes használni?

A RendezvényApp egyszerre időt takarít meg, növeli az események professzionalizmusát, és javítja a résztvevők élményét. Az intuitív felhasználói felület és a testreszabható funkciók biztosítják, hogy bármilyen eseményhez könnyedén alkalmazható legyen.  

Az egyedivé varázsolt applikáció erősíti a rendezvény brandjét, kiemeli a konkurencia közül!

Záró gondolatok:

A digitális megoldások korában elengedhetetlen, hogy a rendezvényszervezők lépést tartsanak az új technológiákkal. A RendezvényApp nemcsak modernizálja a szervezési lebonyolítási folyamatokat, hanem segít abban, hogy minden esemény zökkenőmentes, fenntartható és emlékezetes legyen.

Próbáld ki a RendezvényApp-ot, és tapasztald meg az eseményszervezés új dimenzióját!

További információk és regisztráció:
www.rendezvenyapp.hu

Kérd ingyenes bemutatónkat!

Bognár-Keller Csilla (Sales Maneger)
+36 20 230 0049
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Helmeci Levente (tulajdonos)
+36 30 931 1519
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

RendezvényApp – Az események lebonyolításának digitális forradalma

A Klasszis Csoporton belül működő szakmai portál idén is meghirdette a teljes hazai Horeca-ágazatot felölelő Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenyt, amelyen az idén év elején nyíló Melea – The Health Concept először mérettette meg magát.  Az ötcsillagos sárvári szálloda végül két kategóriában is elnyerte a hazai és nemzetközi zsűri által a legjobbaknak ítélt díjat.

Budapest legnagyobb fedett karácsonyi vására a Klauzál téri Vásárcsarnokban! Igazi közösségi élmény, amely az ünnepi készülődést a fenntarthatósággal kapcsolja össze.

Idén december 7-8-án egy különleges Mikulás Ünnepségre invitálunk mindenkit a Vasúttörténeti Parkba, ahol egy varázslatos hétvégén találkozhattok a Mikulással, aki először jelenik meg a nyilvánosság előtt új hiperszonikus járgányával!

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője