2026. április 29., szerda - Péter

A szervezők munkájával, az előzetes tájékoztatással és az ügyintézéssel is maradéktalanul elégedettek voltak az 56. Műegyetemi Állásbörze kiállítói. A rendezvényt követően készített felmérés szerint a résztvevő vállalatok kiemelkedően jónak ítélték az esemény előtti és alatti kommunikációt, a többség a látogatók számával is elégedett volt. A következő állásbörzét 2025. március 11-12-én rendezik, a megkérdezett cégek 90 százaléka arra készül, hogy kiállítóként ismét megjelenik majd az eseményen.

Figyelemre méltó elismerések sorát zsebelte be idén a Minaro Hotel Tokaj MGallery. A szálloda és étterme, a Tortuga három-három díjban részesült a World Luxury Awards gálán. A hotel SPA részlegének névadója, a L’Occitane pedig a World Spa Awards-on immár második alkalommal nyerte el a világ legjobb SPA brandje címet, erősítve a Minaro Hotel hírnevét, mint a luxusélmények és az igényes pihenés kiemelkedő célpontja.

Bécs városa 2025-től átveszi a Messe Wien irányítását. Erre azért van szükség, mert az eddigi tulajdonos az RX Global kivonul Ausztriából – – írja a GD Consulting blogja alapján azuzlet.hu.

Óriási bevételekre tesznek szert a sportligák és -klubok világszerte, ám a befolyt pénz nemcsak őket gazdagítja, számtalan ponton kapcsolódnak a gazdasághoz, és hozzájárulnak annak fejlődéséhez – áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványt nemrég közzétett tanulmányában. A kutatók azt is vizsgálták, mekkora lett a hozadéka a stadionok és más sportlétesítmények építésének Magyarországon.

AzÜzlet gazdasági portál, a téma legjobb külföldi szakembereinek előadásával gazdagítva, egy tisztán a gyakorlati kérdésekre koncentráló, nemzetközi ESG konferenciával kívánja segíteni a cégek ESG megfelelését, működését.

A Menedzserszövetség idén az ATV-vel közösen, a Néprajzi Múzeum impozáns tereiben tart december 4-én egy egész napos rendezvényt: napközben a nagy sikerű Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő! konferenciát, kora este pedig a formabontó Business Menü LIVE Bombera Krisztinával ALLSTARS üzleti talk show-t.

Elismerésben részesült a fenntarthatóság iránti elkötelezettségéért a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton, elnyerve a „Zöld Szálloda 2025-2026” ezüst fokozatú címet. A szálloda vezetősége szerint ez a díj is igazolja, hogy jó úton járnak a környezettudatos működés terén. A Zöld Szálloda cím mellett a hotel az elmúlt év során további elismeréseket is szerzett, amelyek a kimagasló minőséget és családbarát szemléletét bizonyítják.

Nem feltétlenül kell múzeumot felkeresned ahhoz, ha megnéznéd Budapest egyik legújabb, kortárs kiállítását! Fedezd fel, hogyan találkozik a modern művészet a mai belsőépítészet világával a TRIBE Budapest Stadium hotel falai között! Az Art9 Galéria kiállítása új perspektívákat nyit, ahol az alkotók merészen lépnek túl a hagyományos formákon és látásmódokon. A kiállítás a november 12-ei megnyitót követően november 13. és 29. között látogatható a hotel közösségi terében.

A HRPOWER egyik legnagyobb múltú és legszélesebb szakmai közeget elérő eseménye a Nagy Employer Branding Nap idén 7. alkalommal várja a HR-eseket, kommunikációs és marketing, valamint PR szakembereket és ügynökségi arcokat november 21-én az Eiffel Palace-ban a PwC székhelyén.

Az ünnepi programok idén a Várkert Bazár mellett a Budavári Palotanegyed impozáns épületeibe is beköltöznek, a Lovardától kezdve a De la Motte – Beer-palotán át a Budavári Palotáig.

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője