2026. július 2., csütörtök - Ottó

Fazekas Ádám világbajnok fagylaltmestert beiktatták a szakma halhatatlanjai közé, a Gelato Festival Hall of Fame-be. Az ünnepélyes eseményt május 27-én tartották Rómában, ahol a magyar mester neve örökre felkerült a világ fagylaltelitjének térképére.

A program fennállása óta először Budapesten rendezték meg a Siemens Media Award nemzetközi díjátadóját. Az előző évekhez hasonlóan, idén is magyar sikert ünnepelhettünk: a szakmai zsűri kilenc ország pályázóit és pályaműveit értékelve a második díjat Rádi Balázsnak, az Index.hu újságírójának ítélte, az „Index a műtőben: először operáltak gerincsebészeti robottal Magyarországon” című írásáért.

Kisütött a nap és itt az idő gondoskodni bőrünk fényvédelméről. Sokan most szerzik be nyárra a fényvédőket maguknak és a családnak, cikkünkben a megfelelő termék kiválasztásához adunk tippeket.

Székelykáposzta-ízű sör, meggyes-kólas, savanyú gumicukros főzetek és a föld alatti katakombák várják a látogatókat Budapest egyik legkülönlegesebb sörfesztiválján. A kőbányai Lechner-pincerendszer boltíves járataiban a hazai kisüzemi sörfőzdék standjai kapnak helyet, miközben zene, street food és korlátlan sörkóstolás teremti meg az underground fesztiválhangulatot. A szervezők elmondása alapján a rendezvény célja, hogy a kisüzemi söröket ne egyszerű italként, hanem kreatív és közösségi élményként mutassák be. A limitált létszámú One Beer Fesztivált idén június 19-én rendezik meg a kőbányai Lechner pincékben.

2026. június 12-én este újra Mozgás Éjszakája Budapesten és további közel 100 helyszínen! Budapesten közel 30 sportágban lehet díjmentesen sportolni a zumbától a fitneszig, a tollaslabdától a spinning-ig.

15. alkalommal rendezik meg a szentendrei Skanzenben a Pünkösdi Örökség Ünnepet. Az idei évben ismét Magyarország színes hagyományai töltik meg élettel a múzeum autentikus falusi portáit és utcáit.

2026. május 24-25-én ismét felelevenítik a pünkösdi hagyományokat a Sóstói Múzeumfaluban. A nyíregyházi skanzen a pünkösdi hétvégén a vidámság, a kultúra és a közösségi élmények központjává válik.

A nemzetközi vörös szőnyeg egyik legizgalmasabb és legragyogóbb  jelensége volt a májusi eseményen Goztola Lorent Kristina. A jelenleg Franciaországban élő többszörös nemzetközi díjas színésznőt a RED Movie Awards éves gáláján a legjobb színésznő díjára jelölték a Korday Péter által rendezett Soft Floating in the Fields of Spheres (Könnyed lebegés a Szférák mezején) című francia filmben nyújtott, kritikusok által is magasztalt alakításáért.

A 2026-os Év Cukrásza, Jakabfi Dávid fagylaltjai a nyári szezontól a fonyódi Béla Café kínálatában is megjelennek. A nagykanizsai cukrász modern desszertfagylaltjai között olyan ízek szerepelnek majd, mint a tejbedara, az almás pite, a túrós-meggyes rétes vagy a francia krémes. Jakabfi Dávid szerint a balatoni fagylaltkultúra jelentősen átalakult az elmúlt években: a vendégek már nemcsak hagyományos ízeket, hanem komplex textúrákat és látványos desszertélményt keresnek.

2026. május 20-25. között ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivált. Az elmúlt évek óriási sikerű Bor & Pezsgő Fesztiválok után idén 6 napon keresztül újra összegyűjtik az ország legjobb borászatait és pezsgő pincészeteit a Szabadság téren.

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője