2025. október 23., csütörtök - Gyöngyi

loElkezdődött a Nemzeti Lovarda felújítása, a helyreállítási munkálatok várhatóan 2017 tavaszán fejeződnek be - közölte a kivitelező konzorcium vezető társasága. A Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a Kerepesi út mellett található 4,5 hektáros alapterületű lovasközpont az 1800-as évek végén épült, a második világháborúban megrongálódott, s most a felújítással együtt bővítésre is sor kerül.

borfesztKözel 200 borászat, több mint 40 ezer látogató, négy nap borünnep – így summázhatjuk számokban a XXV. Budavári Borfesztivál eredményét. Feltűnően sok a külföldi, nagyon sok a fiatal, ráadásul egyre igényesebb, s évről évre többet költ a publikum – foglalta össze tapasztalatait, a zárónap délutánján  Zilai Zoltán, a fesztivált szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője.

milleniumhajoA 2012 őszén történt felújításnak köszönhetően a főgép cseréje a Duna egyik „legzöldebb” hajójává varázsolta a Moszkva típusú Millennium II. rendezvényhajót. Ezúttal 2016-ban a környezetkímélő működés mellett a hajó belső rekonstrukciója is megtörtént. Ennek során nemcsak a belső designt, de a technikai felszereltségét is frissítették.

cardoA Győri Keksz, a Dreher és a Pick mellé most a bútoriparból zárkózott fel a Cardo. A vállalkozások közül kevesen büszkélkednek a kerek 100 éves korral, hazánkban pedig kifejezetten csekély azoknak a száma, akiknek sikerült túlélni a történelem hullámzásait. A legutóbbi üzleti évet 1,5 milliárd ft árbevétellel záró Cardo a kevesek egyikeként idén ünnepli jubileumát.

mav csehCsehország legszebb vidékét látogatják meg az Élményvonat utasai október elején. A festői környezet, a mesebeli kastélyok, a hangulatos óvárosok és persze az igazi cseh sörök garantálják a felejthetetlen élményt. Az utazás során magyarul beszélő idegenvezetők segítenek felfedezni Linz, Ceske Budejovice, Cesky Krumlov, Hluboka és Holasovice látványosságait. A vonat fedélzetén több kocsi osztályon utazhatnak, kényelmüket nosztalgia étkező- és bárkocsik teszik teljessé.

furdozoIdén második alkalommal rendezték meg az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.

macskakBudapestre érkezik világturnéja során az eredeti legendás angol Macskák musical, amelyet Trevor Nunn rendezett, és amely 30 évig a londoni West End, a New York-i Broadway és sok más város legsikeresebb musical produkciója volt, Cameron Macintosh és Andrew Lloyd Webber produkciós cége a Really Useful Group produkciójában.

designhetIdén is megrendezik a nagy sikerű Design Hetet, mely immár 12. alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A 2004-ben indult rendezvénysorozatot a Magyar Formatervezési Tanács hívta életre, hogy közreműködjön a design gazdasági és társadalmi szerepének tudatosításában, a design iránti bizalom növelésében és a terület szereplői közötti kommunikációban.

csokifesztAz idei évben az Édes Napok Budapest belvárosának új attrakciója lesz, a Bazilika előtti  Szent István téren és a Zrínyi utcában 2016. szeptember 16-18. között. Ráadásul a rendezvény ingyenessé válik, tehát végre nem lesz belépő! A Budai Várban csodálatos környezetben rendezték meg eddig a fesztivált, óriási szakmai és közönségsikerrel.

sporteszkozA Budapesti Nagy Sportágválasztó ősszel igazán értékes, hasznos programot jelenthet, hiszen a tanévkezdéssel a sportágválasztás kérdése is fókuszba kerül a gyerekeknél. Azoknál a fiataloknál pedig, akik inaktívak és eddig nem merült fel bennünk, hogy sportoljanak, az esemény „sportétvágygerjesztőként” hathat, hiszen erről az eseményről garantáltan pozitív sportélményekkel térnek haza.

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője