2026. április 29., szerda - Péter

kongresszusikozpontA napokban adták ki a jogerős építési engedélyt az új, nagy befogadóképességű, budapesti kongresszusi központra, mégis csak tervekről tudtuk kérdezni a Finta Stúdió vezető tervezőjét. Mezei Gábor irodavezető a határidőket firtató kérdésünkre elmondta, hogy  következő lépésként a kivitelezési tervek készülhetnek el, majd le kell folytatni a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést.

zeneHét budapesti helyszínen várja a közönséget a 20. Zsidó Kulturális Fesztivál könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint színházi- és irodalmi programokkal szeptember 3. és 14. között. A fesztivál előprogramjaként augusztus 27-én a Frankel Leó úti Zsinagógában klezmerestet rendeznek.

kaposvararenaNemzetközi sportesemények és több mint 4000 fős kulturális rendezvények megtartására is alkalmas, multifunkcionális épület lesz a Kaposvár Aréna, amely bruttó hatmilliárd forintból 2019 elejére készül el. Dér Tamás Kaposvár alpolgármestere az építkezés helyszínén, az Arany János utcában, a régi sportcsarnok melletti egykori téglagyári területen tartott  bejáráson közölte: a beruházás jól halad a létesítményt tartó cölöpök már a helyükön vannak, az épület novemberre szerkezetkész lesz.

gyerekek1Egy-egy délutánra lezárják és a gyerekeknek adják át Bécs néhány utcáját, hogy olyan játékokat játszhassanak, amelyekhez a játszótereken túl kicsi a hely. A játszóutcák a felnőttek előtt is nyitva állnak: piknikezhetnek, traccsolhatnak a környékbeliekkel. A Wiener Spiel!straße (Bécsi Játszóutca) a Bécsi Városháza oktatási valamint városfejlesztési ügyosztályának közös projektje.

borA Balatonfüred-csopaki borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszázféle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.

egerszalokAz Egerszalókon évek óta hagyományosan augusztus utolsó szombatján megrendezett bortúra és falunap idén háromnapos rendezvénysorozattal, a Show Domb Fesztivállal egészül ki. Augusztus 25-én, a Nosztalgia Fürdő előtti parkolóban a Bikinivel, a Republic együttessel és a Boney M feat Liz Mitchellel hangolódhatunk a másnapi Szüretindító Bortúrára.

szigetBejártuk a 2017-es Sziget Fesztivált, ahol igyekeztünk lefotózni a legfeltűnőbb márkamegjelenéseket. Most bemutatjuk ezeket olvasóinknak is, és arra vagyunk kíváncsiak, szerintetek melyik volt a leglátványosabb, legötletesebb, legjobb márkahelyszín az idei Szigeten? A Dreher? Az Aldi? Netán a Főkert vagy a Schwarzkopf kitelepülése? Sok-sok fotó és egy közönségszavazás következik.

https://esemenymenedzser.hu/images/stories/170_szabadido/csopa.pngBezár a Csodák Palotája a Camponában, ahonnan szeptemberben Óbudára költözik, az ottani Playbar alatti területre. A két különböző profil egyesülésével Európa legnagyobb tudományos szórakoztatóközpontja jön létre a Kolosy térhez közeli üzletközpontban - írta meg a Világgazdaság.

sorA DreherFeszt különleges hangulatáról idén sem kell lemondanod! Betekinthetsz a sörgyár falai mögé, számos romkocsmában megkóstolhatod a sörmesterek csak erre a napra fejlesztett sörspecialitásait, meglátogathatod a kultikus Főzőházat vagy akár magadnak csapolhatod a sört, miközben a legnépszerűbb fesztiválbandák bulijain gyűjthetsz felejthetetlen élményeket.

allatkertIdén hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal már tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor, mutatjuk a helyszíneket. Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először, akkor országszerte nyolc helyszínen várták színes programokkal az érdeklődőket.

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője