2025. október 25., szombat - Bianka

virag gyulaJön, jön, jön a Gyulai Virágok Fesztiválja 2017. május 13-14. között. A városi programok egyik legszínesebb rendezvénye, amikor virágba borul az egész város egy csodálatos napra.  Gyula belvárosában, a Kossuth téren, árusok és kiállítók részvételével virágvásárra és kiállításra is sor kerül. Érdemes beírni az eseményt a naptárunkba!

szechenyiA korábbi években a Széchenyi fürdő már számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhetett, idén, elsőként a budapesti gyógyfürdők sorában megszerezte a „EuropeSpa” minősítést „Thermal spa” kategóriában. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója 2017. május 5-én, Bükfürdőn ünnepélyes keretek között vehette át a minősítést igazoló oklevelet.

elte fuveszkertAz ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílhat meg a FűFa Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.

ugyfelkonfAz Országos Ügyfélszolgálati Konferencián a sikeres vállalatvezetők, ügyfélszolgálati vezetők, szakemberek évente egyszer eszmét, gyakorlatot cserélnek egymással. Köztük vannak a közszolgáltatói és az üzleti szektor cégvezetői, szakemberei, az iparágat támogató technológiákat szolgáltatók, az új irányokat ismertető  értékesítési  HR-  és marketingszakemberek is.

industria1Május 9-12. között rendezik meg újra MACH-TECH és IPAR NAPJAI kiállításokat! Teltházzal jelentkezik az átfogó ipari seregszemle, hogy egy helyen, egy időben mutassa meg magát szinte az összes ágazat, annak érdekében, hogy a résztvevők első kézből kapjanak információt a szakma trendjeiről, valamint hogy kihasználhassák az iparágak közötti szinergiát.

lufiHa még nem döntötte el hol tölti a majálist nézze meg rövid összefoglalónkat, mellyel segítséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy kellemesen és hasznosan tölthesse el szabadidejét. Válogasson kedvére a május 1-ei programok közül. Bízunk benne, hogy a sok jó program mellé az időjárás is megjavul. Következzenek a legjobb majálisok egy csokorban!

tataipatara22017. május 19-21. között ismét fel lobbannak az ostromlók tábortüzei a tatai vár alatt a Tatai Patara 1597 török kori történelmi fesztiválon. Három napos időutazás 1597-be,  ezt a különleges kalandot kínálja ez a rendezvény. A Tatai Patara 1597 című fesztivál a vár nagy ostromát játssza újra, amelyben egy korabeli találmány, a petárda, akkori nevén patara játszotta a főszerepet.

rsgBudapest MÁSODIK alkalommal ad otthont a sportág Európa-bajnokságának. A verseny nem csupán az élsportról szól, hanem igazi élményt nyújt a sportág kedvelőinek is (legyenek ők az ritmikus gimnasztikával most ismerkedők, vagy már évek óta e szép sportágat űzők). A családokat is számos programmal és műsorszámmal várja az esemény!

punkosdi rozsaA Benczúr Hotel Budapest központi helye, a Városliget kapujában fekvő, csendes, családias szálloda. Magas színvonalon, és személyes törődéssel gondoskodunk arról, hogy jól érezze Magát és felfedezze az izgalmas Budapest klasszikus vagy trendi élménytárát. Szállás-, rendezvény- és gasztronómiai ajánlataink között Önnek is kínálunk vonzót!

abacusterasz1Töltődjön fel nálunk családjával luxus körülmények között a 2017. május 1-i hosszú hétvégéjén Herceghalmon, ahol most kulináris élményekkel, ünnepi italakciókkal várjuk kedves Vendégeinket! Élje át Ön is a tökéletes pihenés élményét szállodánkban!SZÉP Kártya elfogadóhely!

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője