2026. április 29., szerda - Péter

Ritka betegségre irányult a figyelem Szentendre legnagyobb családi eseményén: rekordrészvétellel, sztárokkal és színes programokkal telt meg a város, ahol az Egy Lépéssel Több Alapítvány nemcsak a közösséget kovácsolta össze, hanem új nagykövetet is avatott Dobos Evelin színésznő személyében. A nap súlyát az adta, hogy a Duchenn-féle izomdisztrófiával élő gyermekek küzdelmére, valamint az összefogás fontosságára hívták fel a figyelmet, miközben felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a résztvevők.

A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és persze az egész családé. A belépés ingyenes, a kínálatba pedig minden belefér: zene, mese, mozgás, cirkusz, alkotás, játék – olyan fellépőkkel, mint Halász Judit, Gryllus Vilmos, a Rutkai Bori Banda vagy az Apacuka együttes.

A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja, a kárpát-medencei magyar társulatok reprezentatív-versenyprogramos találkozója 2025. június 20–28. között kerül megrendezésre.

A Kőrösi Möggyfesztivál 2025. június 20-21. között kerül megrendezésre Nagykőrösön, a Cifrakertben. A nagykőrösi meggynek nincs párja, és Arany János városában mindig páratlanul finom ízű möggy - ahogyan a kőrösiek mondják a meggyet - terem. Főzőverseny, közkedvelt előadók koncertjei, gyermekprogramok várják az érdeklődőket. A programok ingyenesek!

Budakesziben a 2025. évi Budakörnyéki Sörfesztivál idén is ingyenes programokkal, koncertekkel és jófajta sörökkel vár! A nívós italkínálathoz extra gasztro-, zenei- és kulturális élmények társulnak.

A stresszoldás és a mentális jóllét igen fontos hatással van munkateljesítményünkre. A kisállatok pedig számos módon támogatják lelki jóllétünket, hatnak mentális egészségünkre, akkor is, ha dolgozunk. Ezért is fontos megragadni az alkalmat és a pórázt: 2025. június 20-a a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap. Éljünk a lehetőséggel, ha a munkahelyi körülmények adottak hozzá: kutyusunk sem marad egyedül, és kollégáinkkal együtt mi is élvezhetjük kedvenceink relaxáló hatását.

Bár az idei rendezvényt még megtartják, a tulajdonos a továbbiakban váratlanul ellehetetlenítette a fesztivál működését. Az idei lesz az utolsó Kolorádó Fesztivál. A szervezők közlése szerint az állami tulajdonban lévő Pilisi Parkerdő Zrt., mint tulajdonos, „váratlanul ellehetetlenítette”, hogy az idei fesztivál után folytassák a rendezvényt a Cserkészparkban.

Az Év Étterme díjat idén az őriszentpéteri Pajta nyerte, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év Szerethető Étterme a Alelí Budapest lett, az Év Fenntartható Étterme díjat pedig a SALT érdemelte ki.

XVIII. Lotus Retro Mobil Concours d`Elegance: Veterán autók szépségversenye és luxusautó kiállítás Hévízen! Igazi oldtimer ritkaságok és napjaink luxusautói és színes programok a hévízi Lotus Therme Hotel & Spa ősparkjában 2025. június 15-én.

Jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is! Az este, amikor felgyúlnak a fények a pilótafülkékben! Reptéri időutazás földön és levegőben, történetek, történelem, különleges járművek, mesélő pilóták és utaskísérők, élmény a fedélzeten. Kivilágított és életre keltett pilótafülkék, éjszakai reptérlátogatások, szimulátorok, motor- és hajtóműindítások, interaktív beszélgetések, guruló oldtimer járművek, játékos foglalkozások, kalandos tárlatvezetések – az év legmozgalmasabb éjszakájára készül az Aeropark! Találkozz pilótákkal, utaskísérőkkel, műszaki szakemberekkel, akik életük jelentős részét a repülőtéren vagy a felhők felett töltötték.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője