2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Zuliefermesse kétévente Közép-Európa egyik legfontosabb beszállítóipari nemzetközi szakmai találkozója. 

A frankfurti könyvvásár szervezői egyelőre azt tervezik, hogy megtartják a hagyományos októberi rendezvényt, de azt máris közölték, hogy a vásár más lesz, mint az eddigiek.

Ahogy számítani lehetett rá, a Messe Düsseldorf vásárvállalat elhalasztja az interpack nemzetközi szakvásárt, az Interpack új időpontja: 2023. májusa.

A 2020. június 16-26. között tervezett drupa szakvásárt a 2021. április 20-23. közötti időpontra halasztják. A Messe Düsseldorf vásárvállalat ezzel a lépéssel követi a német szövetségi kormány válságstábjának javaslatát, amely szerint a nagyszabású rendezvényekkel járó kockázat értékelése során vegyék figyelembe a Robert Koch Intézet ajánlásait.

Lipcsében 2017. novemberében került először megrendezésre a GEFAHRGUT // GEFAHRSTOFF szakkiállítás, amely 2020. novemberében a páros évek őszén lép be a kétéves ciklusba. A pozitív kiállítói és látogatói visszajelzések egyértelműen bizonyították a rendezvény létjogosultságát.

A joggal híres SALIMA szakvásár az élelmiszeripar újdonságait prezentálja vadonatúj megközelítésben. A seregszemle fő hangsúlyát a technológia képezi SALIMATEC márkanéven. Párhuzamosan rendezik meg az MBK nemzetközi malomipari, sütőipari és édesipari szakvásárt. Az üzlet-, szálloda- és vendéglátóipari berendezéseket a megújult G+H márkanéven mutatják be, és a vásárcsokrot ismét a VINEX nemzetközi borászati szakvásár teszi teljessé.

A kritikus infrastrukturák mindig is ki voltak téve fenyegetettségnek – legyen szó kiber-támadásról, vagy fizikai behatolásról. A rizikók minimalizálása nemcsak gazdasági érdek, hanem társadalmi elvárás is egyúttal. 

A lopcsei denkmal szakvásár a restaurálás és műemlékvédelem legfontosabb európai találkozóhelye, mely 1994. évi premierjétől kezdve az UNESCO védnöksége alatt áll. 

Az évente megrendezésre kerülő südback idén ünneplte volna 41 éves fennállását. Ez  a pékek és cukrászok legnagyobb szakmai összejövetele Németországban. Elhalasztják azomban a szakkiállítást Stuttgartban! Az új tervezett időpont: 2022. október 22-25.

Tartalom galéria

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Dobozok a rivaldafényben

Dobozok a rivaldafényben

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
2025-ben ismét Táncpark

2025-ben ismét Táncpark

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője