2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A világ vezető árnyékolástechnikai szakvására három évente kerül megrendezésre. 5 napon át egy időben és egy helyen minden újdonságot, innovációt megtalálunk, amit az árnyékolástechnika és ajtók, tolóajtók, kaputechnika témakörben ma ismerhetünk.

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség. Hamarosan elstartol a nordic walkingra fókuszáló NOWA élményséta és kihívás, április 24-én a virtuális térben rendezik meg a #BEACTIVE NIGHT-ot, május 26-án pedig jön a Kihívás Napja!

Tavaly elmaradt a zenei rendezvények 87 százaléka Magyarországon, ami a szektorban dolgozók számára óriási bevételkieséssel járt. Az ágazat ezért most azt várja a kormánytól, hogy a nyitásnak része legyen a rendezvények és a koncertek sorsa is.

A visszajelzés leggyakrabban a teljesítményértékelés egy meghatározott pontját jelenti. A munkatárs visszajelzést kap a célok és a megvalósulások arányáról.

A védettséggel rendelkező lakosság indítja újra a gazdaságot – írja keddi közleményében az MKIK. Javaslatuk szerint a kívánt számok elérése esetén a már védettséggel rendelkező lakosság térhessen vissza a mindennapi élethez. Az Everguest megbízásából készített TÁRKI közvélemény kutatás bemutatja, hogy mit gondolnak erről a magyarok.

A koronavírus-járvány okozta, régóta tartó bizonytalan helyzet soha nem látott mértékű fásultságban jelentkezik a munkavállalóknál. A home office miatt elveszítjük a lendületünket, nem találjuk a motivációnkat, a türelmetlenség pedig a munkatársakkal való kommunikációban is megjelenik.

A Hungexpo Zrt. a Covid-19 vírus okozta, a turisztikai szektor szereplőit kiemelten sújtó piaci nehézségeket figyelembe véve 2021-ben nem lát lehetőséget az Utazás kiállítás megrendezésére – közölte lapunkkal a társaság.

Összeköt. Elmesél. Élményt ad. Április 9-18. között rendezi meg a Budapest Brand nZrt. a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált. Az online programsorozat felidézi a négy évtizedes hagyomány egy-egy emlékezetes pillanatát, és bemutatkozási lehetőséget ad korunk jelentős alkotóinak – műfaji megkötések nélkül.

Elkészült az ország újranyitási-ütemterve, ami a magyar kormány tájékoztatása szerint, akkor fog érvénybe lépni, ha elértük a kettőmillió-ötszázezer koronavírus elleni oltóanyaggal beoltott ember számát. Ezt a pillanatot már sokan várják, és egy biztos: a tisztaság és a higiénia jelentősége az eddigiektől lényegesen fontosabb lesz.

Szigetelés, ablakcsere és napelem – ez a felújítások elsődleges célja. Egy szigetelés vagy ablakcsere akár 10-30 százalékkal is növelheti az ingatlanunk értékét. Ráadásul most ezekre a munkákra a Lakásfelújítási támogatás és a felújítási hitel is felhasználható, ezért a Pénzcentrum számítása szerint akár több mint 100 ezer házat korszerűsíthetnek így.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője