2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
2021-re halasztották az idei seregszemlét. Az augusztus végére halasztott időpontban sem nyílik meg a 17. Velencei Építészeti Biennále: a nagyszabású seregszemlét a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt csak 2021-ben rendezik meg, a 2021-es Velencei Képzőművészeti Biennálét pedig 2022-ben tartják meg.
A Vinitaly a borok és égetett szeszesitalok nemzetközi kiállítása Veronában. Már regisztrálhatnak a kiállítók a VINITALY-ra, a világ egyik legnagyobb borkiállítására. Néhány adat a kiállítás nagyságának érzékeltetésére:
A Brnói Vásárközpontban a tavasz hozza el Közép-Európa legnagyobb mezőgazdasági és erdészeti szakvásárait. A növénytermesztésre összpontosító szakvásárokat kétévente rendezik Brnóban.
A kétévente megrendezésre kerülő szakkiállítás középpontjában a terápia, a prevenció és az orvosi rehabilitáció áll. A téma most is aktuális.
A Zuliefermesse kétévente Közép-Európa egyik legfontosabb beszállítóipari nemzetközi szakmai találkozója.
A frankfurti könyvvásár szervezői egyelőre azt tervezik, hogy megtartják a hagyományos októberi rendezvényt, de azt máris közölték, hogy a vásár más lesz, mint az eddigiek.
Ahogy számítani lehetett rá, a Messe Düsseldorf vásárvállalat elhalasztja az interpack nemzetközi szakvásárt, az Interpack új időpontja: 2023. májusa.
A 2020. június 16-26. között tervezett drupa szakvásárt a 2021. április 20-23. közötti időpontra halasztják. A Messe Düsseldorf vásárvállalat ezzel a lépéssel követi a német szövetségi kormány válságstábjának javaslatát, amely szerint a nagyszabású rendezvényekkel járó kockázat értékelése során vegyék figyelembe a Robert Koch Intézet ajánlásait.
Lipcsében 2017. novemberében került először megrendezésre a GEFAHRGUT // GEFAHRSTOFF szakkiállítás, amely 2020. novemberében a páros évek őszén lép be a kétéves ciklusba. A pozitív kiállítói és látogatói visszajelzések egyértelműen bizonyították a rendezvény létjogosultságát.
A joggal híres SALIMA szakvásár az élelmiszeripar újdonságait prezentálja vadonatúj megközelítésben. A seregszemle fő hangsúlyát a technológia képezi SALIMATEC márkanéven. Párhuzamosan rendezik meg az MBK nemzetközi malomipari, sütőipari és édesipari szakvásárt. Az üzlet-, szálloda- és vendéglátóipari berendezéseket a megújult G+H márkanéven mutatják be, és a vásárcsokrot ismét a VINEX nemzetközi borászati szakvásár teszi teljessé.
A kritikus infrastrukturák mindig is ki voltak téve fenyegetettségnek – legyen szó kiber-támadásról, vagy fizikai behatolásról. A rizikók minimalizálása nemcsak gazdasági érdek, hanem társadalmi elvárás is egyúttal.
A lopcsei denkmal szakvásár a restaurálás és műemlékvédelem legfontosabb európai találkozóhelye, mely 1994. évi premierjétől kezdve az UNESCO védnöksége alatt áll.
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg…