2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Archívum

Idén elmarad a düsseldorfi INTERPACK szakvásár

848

Ahogy számítani lehetett rá, a Messe Düsseldorf vásárvállalat elhalasztja az interpack nemzetközi szakvásárt, az Interpack új időpontja: 2023. májusa.

A drupá-t pedig 2021. április 20-23. közötti időszakra halasztják.

A Messe Düsseldorf ezekkel a lépéssel követi a német szövetségi kormány válságstábjának ajánlását, amely szerint a nagyszabású rendezvényekkel járó kockázat értékelése során vegyék figyelembe a Robert Koch Intézet ajánlásait. Ezekből az ajánlásokból kiindulva, valamint tekintettel arra, hogy Európában is ugrásszerűen nőtt az új koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma, a Messe Düsseldorf átértékelte a helyzetet. Ezen kívül Düsseldorf, mint a tartomány fővárosa, 2020. március 11-én elrendelte, hogy betiltanak minden, 1000 résztvevőnél nagyobb rendezvényt.

„A döntést a tanácsadó testületeinkkel és a szakmai védnökséget ellátó szövetségekkel szorosan egyeztetve hoztuk meg” – hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf GmbH ügyvezetésének elnöke. „Partnerként most az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk a kiállítóink gazdasági veszteségeinek csökkentése érdekében.”

„Az interpack a nemzetközi csomagolóipari ágazat és a kapcsolódó folyamat-alapú iparágak vitathatatlanul elsőszámú seregszemléje. A szakvásár a személyes találkozásokból és a szerte a világból összesereglő emberek közötti közvetlen eszmecseréből táplálkozik. Erre csak akkor van mód, ha ez nem jár egészségügyi kockázattal. Az elhalasztás éppen ezért felelősségteljes és helyes döntés. Örömmel várjuk a jövő évi időpontot, hogy az iparágban meghatározó témákat, mint például a fenntarthatóságot megvitassák és bemutassák a kapcsolódó megoldásokat”

– mondta el Christian Traumann, az interpack elnöke és a Multivac Sepp Haggenmüller SE & Co. Kassengerät ügyvezető igazgatója és a vállalatcsoport elnöke.

Fontos és jelzésértékű a düsseldorfi szállodaipar részéről a DEHOGA (Vendéglátó-ipari Gazdasági Szövetség) vélekedése: „Nyomatékosan kérjük a tagjainkat és az ágazat valamennyi szereplőjét, hogy rugalmasan reagáljanak a kiállítók és a szakmai látogatók foglalásainak elnapolására. A düsseldorfi szakvásárok, mint az interpack is, kiemelkedően fontos szerepet játszanak a város életében, a szállodaiparban és a vendéglátásban. Saját magunk ellen dolgoznánk, ha ilyen esetben nem tanúsítanánk megértést”

– fejtette ki egyöntetűen a DEHOGA két képviselője, Giuseppe Saitta (a Düsseldorf/Neuss Rajna-menti járási csoport elnöke) és Rolf D. Steinert (a Düsseldorf/Neuss Rajna-menti járási csoport szállodaipari és turisztikai szakcsoport elnöke).

Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf ügyvezetésének elnöke örömmel fogadta az általános megértést és a támogatást ebben a különleges helyzetben:

„Köszönjük valamennyi partnerünknek a nagyon jó együttműködést ebben a súlyos és sürgető döntésben. Örülünk annak, hogy közösen, együttműködve ilyen gyorsan megtaláltuk az új vásáridőpontot, hogy minden érintettnek biztosítsuk a lehető legnagyobb mértékű tervezhetőséget.”


A Messe Düsseldorf vállalatcsoport*

A 2019-es évben elért mintegy 369 millió eurós árbevételével a Messe Düsseldorf csoport meg tudta őrizni a legsikeresebb német vásárvállalatok között kivívott helyét. A düsseldorfi rendezvényeken a tavalyi vásári évben összesen 29.195 kiállító mutatta be termékeit 1,4 millió szakmai látogatónak. A kiállítók és látogatók száma egyaránt emelkedett a megelőző rendezvényekhez viszonyítva. A düsseldorfi vásárközpontban mintegy 50 szakvásárt rendeznek öt fő szakterületen: a gépek, berendezések és felszerelések, a kereskedelem, kisipar és szolgáltatások, a gyógyászat és egészség, az életstílus és szépség, valamint a szabadidő témakörében. Ezek közül 22 saját rendezésű, a maga területén elsőszámú seregszemle és jelenleg 15 jelentős partner- és vendégrendezvény. Ezen kívül a Düsseldorf Congress leányvállalat a 2019-es évben több mint 1000 kongresszust, vállalati rendezvényt, találkozót és konferenciát rendezett mintegy 365.000 résztvevővel. A Messe Düsseldorf csoport ezen kívül az egyik vezető export ösztönzési platformként 75 saját rendezvényt, társrendezvényt és megbízásos részvételt bonyolít Németországon kívül. A düsseldorfi saját rendezvényeken 2019-ben a kiállítók mintegy 73 és a szakmai látogatók 37 százaléka érkezett Németországon kívülről a Rajna-parti nagyvárosba. A vállalatcsoport az egész világra kiterjedő képviseleti hálózatát a 141 országot lefedő 77 képviselet – ezek között 7 nemzetközi leányvállalat - alkotja.


 
Magyarországi képviselet
BD-EXPO Kft.
Máté Szilvia
Tel.: 1/346-0273
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.bdexpo.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fordított világok – fotókiállítás és kerekasztal beszélgetés a sérült gyermekeket nevelő családokért

Fordított világok – fotókiállítás és kerekasztal beszélgetés a sérült gyermekeket nevelő családokért

More details
Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

More details
Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

More details
Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

More details
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details