2024. május 9., csütörtök - Gergely

A stuttgarti nemzetközi repülőtértől 550 lépésre találgató Messe Stuttgart területén a 20 éves jubileumát ünneplő AMB Németország legnagyobb nemzetközi fémipari és fémmegmunkálási szakkiállítása, mely kétévente kerül megrendezésre.

A Fine Dining Lovers nemrég nagyszabású kutatást készített az interneten arról, hogyan hatott az étterembe járók, azon belül is elsősorban a gourmet vendégek szokásaira a járványhelyzet.

Az Összetartozás Napján az életvédők nemcsak az elszakított nemzetrészekről és tőlünk elszakított honfitársainkról emlékeznek meg, hanem azokról a nemzetről leszakított gyermekekről is, akik abortusz áldozatai lettek és meg sem születhettek erre a világra. Albertné Görgey Zsuzsa vezetésével 10. alkalommal rendezik meg a Séta az életért elnevezésű rendezvényt- ezúttal a járvány miatt létszámban ugyan korlátozottan, de lélekben és üzenetben annál gazdagabban. 

A Szallas.hu így kizárólag a B2C piacon tevékenykedik, a Szallodak.hu pedig rendezvényhelyszín platformjaival a B2B fogyasztókra koncentrál. 

Mi a Moodo? Egy innovatív és okos illatanyag-diffúzor.

Többek között a 2021 januárjában tartandó lyoni Sirháról nyilatkozott Marie-Odile Fondeur, a GL events Food Service divíziójának igazgatója abban az interjúban, amely itthon testvérlapunk, a Vendéglátás magazin oldalán jelent meg.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések.

Péntektől már szabadtéri rendezvényeket is lehet tartani Magyarországon.

A Magyar Közlönyben szerdán éjjel megjelent kormányrendelet szerint ha meghatározott feltételeket a rendezvény szervezője biztosítja, a szabadtéri rendezvény csütörtöktől megtartható, a helyszínén való tartózkodás megengedett.

A három versenyben maradt helyszín, Balatonföldvár, Zamárdi és Tata közül az Avalon Center Kft. a következő prémium szállodáját Tata városában, az Öreg-tó partján szándékozik felépíteni.

Tartalom galéria

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details