2024. május 17., péntek - Paszkál
Idén is augusztusban kezdődik az Ostromnapok Kőszegen, amely a város egyik legmeghatározóbb eseménye. A fesztiválon az 1532-ben megtörtént török ostromra emlékeznek a helyiek. Kulturális kavalkád vár minden érkezőre.
Ki ne hallott volna már a Jakab Napokról Sümegen, hiszen több mint egy évtizede minden évben megrendezésre kerül. A rendezvényen egész nap a finom borok mellett élvezhetjük a koncerteket és a programokat.
A Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállítás az eddigi magyar ötkarikás győzelmeknek állít emléket.
A Budavári Sport Egyesület mögött ma már négy sikeres és több száz főt megmozgató éjszakai teljesítménytúra megszervezése áll. Azokat még Nájt Hájk néven ismerhették a rajongók. Most azonban új névvel és új arculattal jelentkeztek a szervezők.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a július 30-tól augusztus 21-ig tartó rendezvénysorozat középpontjában.
Augusztus második hétvégéjén, vagyis augusztus 6-tól 8-ig, a szekszárdi borvidék borászai nyitott pinceajtókkal, finom borokkal, borkorcsolyákkal, kóstolósorokkal és programokkal várják az érdeklődőket a Szekszárdi Nyitott Pincék ideje alatt.
Három nap jazz, funk és soul, a nyári piknik élményével együtt a Jazzpikniken. Az idén olyan világhírű sztárok és formációk szerepelnek, mint Mario Biondi, az Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer vagy a Kraak & Smaak.
Július 31-én, szombaton rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Anna fesztivál programjai színesítik - közölte a városban tartott pénteki sajtótájékoztatón Bóka István, Balatonfüred polgármestere.
Amennyiben a pandémiás helyzet és a kormányzati intézkedések lehetővé teszik, újra megrendezik a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. ezért nyílt pályázatot hirdetett a november 19.–december 31. között megrendezésre kerülő eseményre.
Képzőművészet, szobrászat és fotográfia áll az idei Garten Balaton középpontjában. A háromhetes eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.
>A Káli-medence tíz településén több mint kétszáz ingyenes programmal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 4. és 8. között – közölte a fesztivál alapító-főszervezője Kővágóörsön.Csúri Ákos a programokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál három éve Kővágóörsről indult, tavaly már hét település vett részt benne, idén pedig a Káli-medencében tíz helyszínen – Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón – várják az érdeklődőket.
A III. kerületben működő kulturális helyszínek összefogásának köszönhetően tavaly nyáron első ízben megrendezett Óbudai KultÉj idén újra várja az Óbudát felfedezni vágyó közönséget. Július 31-én kora délutántól késő éjszakáig tartanak a programok.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legutóbbi hírlevelében adta közre azoknak a szállodáknak a listáját, amelyek Hotelstars-minősítést szereztek 2021-ben. Amint arról beszámoltunk, 2022 januárjától fokozatosan megkezdődik valamennyi magyarországi szálláshely kötelező minősítése.
A vidéki Magyarország "a reneszánszát éli", Budapest pedig "óriási bajban van" – jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója Székesfehérváron a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 Fejér megyét érintő fejlesztéseiről szóló keddi sajtótájékoztatón.
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
Hosszas tervezést és szervezést követően 2024. áprilisában…