2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, hisz 1932 óta ünneplik, így már több mint 90 éves a rendezvény. A szervezők a háromnapos ünnepen, október 6. és október 8. között a Fehér borok, színes kultúra jegyében várják az érdeklődőket – az idén 950. születésnapját ünneplő - Tokajba.

Magyarországon tizenegyedik alkalommal ünnepeljük a Kávé Napját, idén október 8-án, vasárnap 11:00-18:00 óra között töltjük meg újra kávéval az Akváriumot. Számos programmal, kiállítói standokkal, Kávé Napja Brew Blend versennyel és a megszokott remek hangulattal várjuk vendégeinket a belváros elsőszámú rendezvényhelyszínén.

Az elmúlt négy év rávilágított a jobb épített környezet szükségességére. A hibrid munkavégzésre való áttérés, az egészségre és a jólétre való fokozott figyelem, valamint a klímaválság mind a felhasználók elvárásainak megváltozását eredményezte.

Az előadás a joggyakorlatot helyezi a középpontba, konkrét példák, esettanulmányok bemutatásával, ezeken keresztül igyekszik gyakorlati tanácsokat, kapaszkodókat adni a mindennapi jogalkalmazáshoz. Az előadáson az elmúlt időszak lényegesebb jogszabálymódosításainak áttekintésén kívül olyan, gyakorlat-centrikus kérdések kerülnek napirendre, amelyek a tapasztalatok alapján széles körben érintik a jogalkalmazókat vagy amelyek értelmezési problémát jelentenek a mindennapokban. Az előadás során bemutatásra kerülnek a tárgyalt témák ajánlatkérői és ajánlattevői aspektusai egyaránt.

Lovasparkunk, amit a Gödöllői dombság természetvédelmi területe ölel körbe, több mint 20 éve fogadja vendégeit. 2023.november 11-12-én korlátlan büféasztalos ebéddel és programmal készülünk kedveskedni a Lázár Lovaspark vendégei számára a Márton-nap alkalmából.

A több évtizede megrendezésre kerülő Pécsváradi Leányvásár hagyománya, hogy Zengővárkony és Pécsvárad magyar fiataljai Lukács-napjához kötődő hétvégén találkoztak, ismerkedtek szórakoztak egymással. 

Fin de Semana' jelentése: egy hétvége Kubával, egy hétvége a barátokkal, egy hétvége, ami csak a táncé, egy hétvége Szegeden. Megmutatjuk Nektek Kubát, de ezúttal egy másik, ősi arcát. Fesztiválunk célja a kubai kultúra hirdetése, tanítása, megélése.

IX. Palotási Tortafesztivál 2023. október 7-én. Torták, sütemények és édes alkotások versenye. Családias légkörben zajló rendezvény, amely cukrászati bemutatókkal, színpadi produkciókkal vár mindenkit szeretettel! A versenyre mindenki nevezhet, amatőrök és cukrászok egyaránt.

X. Burgonyanapok Kiskunhalason 2023. október 6-7-én. Az első nap a `Burgonya fajtabemutató és szakmai nap` elsősorban a szakmának szól, igényes hazai és külföldi előadásokkal. A második napot szélesebb közönségnek is ajánljuk, hiszen ekkor tartjuk a főzőversenyt izgalmas programokkal.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője