2026. április 27., hétfő - Zita

Archívum

Burgonya Fesztivál és Burgonya Napok Kiskunhalason, 2023. október 6-7.

1079

X. Burgonyanapok Kiskunhalason 2023. október 6-7-én. Az első nap a `Burgonya fajtabemutató és szakmai nap` elsősorban a szakmának szól, igényes hazai és külföldi előadásokkal. A második napot szélesebb közönségnek is ajánljuk, hiszen ekkor tartjuk a főzőversenyt izgalmas programokkal.

 

2023 október 6. Burgonya Fajtabemutató és Szakmai Nap

Az ingyenes, ám előzetes regisztrációhoz kötött szakmai rendezvény 9.30 - kor kezdődik a Sóstó Csárdában, a résztvevők meghallgathatják a NÉBIH tájékoztatóját majd 10.15 - 10.45 között Szabó Lajos vezetésével bemutatásra kerülnek a dán, francia, holland és ír burgonyafajták. A rendezvény folytatásaként az előadók átfogó képet adnak a burgonya tápanyag utánpótlásáról, szó lesz többek között a zöldség és burgonya betakarítását segítő gépekről és kiderül az is, hogyan lehet stresszmentes burgonyát termeszteni. A szakmai nap ebéddel és tombolasorsolással zárul.

2023. október 7. Kiskunhalasi Burgonya Fesztivál

A gasztronómia lesz a középpontban. A Burgonyás ételek főzőversenyére várják a szervezők a jelentkezőket. A regisztrációra reggel nyolc órától lesz lehetőség a csárda udvarán. A tervek szerint tíz órakor lesz a tűzgyújtás, majd a zsűri délben várja a főzőcsapatok finomságait egy kóstolóra, ezt követően kerülhet majd sor az eredményhirdetésre. Az idei ételkülönlegesség a vadpörkölt.

Várják a jelentkezőket a 2023 Legnagyobb Burgonyája versenyre is.

Délben mérlegelik a kiállított burgonyákat. A legnagyobb burgonyát kiállító termelő értékes jutalomban részesül. A Bács Gazda- Coop Kft. idén is gazdag kulturális kínálattal készül a főzőverseny idejére. Fellép majd a Vadvirág Tánccsoport, a Kolo Tánccsoport, a Halasi Népdalkör, a Szilaj Citerazenekar és a Balotaszállási Citerazenekar is. 

Gyermekeknek számára biztosított lesz az ugrálóvár és egy rodeobika is.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, 2026. április 30–május 2.

Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, 2026. április 30–május 2.

More details
Almavirág Fesztivál, 2026. április 27. – május 3.

Almavirág Fesztivál, 2026. április 27. – május 3.

More details
Siófoki Tavaszi Fesztivál, 2026 április 30-ig

Siófoki Tavaszi Fesztivál, 2026 április 30-ig

More details
A Logisztika Napján díjazták az ellátásilánc szakma kiválóságait

A Logisztika Napján díjazták az ellátásilánc szakma kiválóságait

More details
Mozivászonra vitt stílus: országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Mozivászonra vitt stílus: országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

More details
AutoTech Future, 2026. május 8-9.

AutoTech Future, 2026. május 8-9.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője