2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Pozsonyi Piknik, 2025. szeptember 6.

648

A Pozsonyi Piknik rendezvényünket Újlipótváros kulturális falunapjának is szokták becézni, ahol számos kulturális és zenei programmal várunk mindenkit szeptember első szombatján. 2025-ben is igazi színházi fesztivál kerekedik az Újpesti rakparton, mely a magaskultúrát közvetíti és minden korcsoport számára kikapcsolódást nyújt. Két színpadon, kitelepülő színházakkal, vásárosokkal, kézműves, és gasztro kitelepülőkkel biztosítunk egy csodálatos kikapcsolódást szeptember 6-án!

Hagyomány, hogy a tematikus utcákat járva megtalálhatjátok a kultúrát, gasztronómiát, mindet egy helyen, ahol a színesebbnél színesebb portékák várják, hogy hazavigyétek őket.

A Színházak utcájában a budapesti és Budapest környéki társulatok, kőszínházak és alternatív csoportok ismerős arcokként bukkannak fel. De ilyen a könyvesek utcája is, ahol kiadók, könyvesboltok várnak titeket, olvasókat. A dedikálók, írók mosolyogva, már-már barátokként várják, hogy beszélgessetek egy jót a nap utolsó nyárai sugarai alatt.

A Jászai Mari téren, a Jászai színpadon, a Szent István Parknál a Fidelio színpódiumon és a Radnóti Miklós utca Dunaparthoz legközelebbi szakaszán a gyerekutcában színpadi programok sora kínál egy-egy szeletet a gazdag, színvonalas hazai kultúrából.

A Piknik forgatagában szívesen várunk Gasztrosorra is, ahol művész és látogató egy asztalnál költheti el a hosszú séták után jól megérdemelt ebédet. A saslik, gyros, pizza vagy a töltött lepény illata megalapozza a hangulatot, gyomor pedig nem marad üresen!

https://pozsonyipiknik.hu/

| Helyszín: Budapest - 13. kerület, Újpesti rakpart - Jászai Mari tér és Szent István Park között

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője