2026. március 16., hétfő - Henrietta

Archívum

Magdafeszt Debrecenben, 2023. október 4-10.

750

2023. október 2-5. között hatodik alkalommal rendezi meg a Csokonai Nemzeti Színház a Szabó Magdáról elnevezett, a női alkotókra és sorsokra fókuszáló MagdaFesztet - invitál az eseményre a csodalatosmagyarorszag.hu.

A fesztiválra érkezik a budapesti Nemzeti Színházból a Szabó K. István rendezte Az ajtó című előadás Udvaros Dorottya főszereplésével, a tavaly már két epizóddal megvalósult A test történetei  című előadás harmadik és negyedik része.

Ismét közönség elé áll Újhelyi Kinga és Varga Klári nagy sikert aratott, kortárs verseket zenei köntösben előadó koncertje, a Szólani most a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeumában. Október 4-én vetítik Goda Kriszta új filmjét, a Gárdonyi- regény alapján készült Ida regényét, majd a rendezővel beszélgetnek az Apolló moziban.

Töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó Kossuth-díjas érdemes művész előadásában és szerkesztésében. A művésznő felvillantja az írónő életútjának legjelentősebb eseményeit, kiemelkedő alkotásaiból idéz és beavatja a közönséget az Abigél című film születésének titkaiba is. Piros Ildikó lebilincselően szép és gazdag összeállításában valódi színházi élménnyé forr össze az alkotónő életútja és műveinek világa.

A MagdaFeszt kísérőprogramjaként könyvbemutatók és beszélgetések, valamint nyílt táncműhely várja a közönséget.

Programok:

Október 2.

  • 17.30 A MagdaFeszt megnyitója
    Helyszín: Csokonai Fórum – előcsarnok
  • 18.00 Visky András: A test történetei (I-II-III-IV) (bemutató előadás)
    Helyszín: Csokonai Fórum – Kóti Árpád terem

Október 3.

  • 11.00 Nyílt táncműhely Nemes Zsófia vezetésével
    Helyszín: Csokonai Teátrum – Balett-terem
  • 13.00 Nemes Zsófia és a PR-Evolution Debrecen
    Beszélgetés Nemes Zsófiával
    Moderátor: Gyürky Kata
    Helyszín: Csokonai Teátrum – Balett előcsarnok
  • 17.00 Asszonyszerelem, asszonysors
    Találkozás Gróf Nádasdy Borbála írónővel
    Moderátor: Gyürky Kata
    Helyszín: Csokonai Fórum – Simor Ottó Orfeum
  • 19.00 Blue men … és fehér (bemutató előadás)
    Helyszín: Csokonai Fórum – Kóti Árpád terem
  • 20.30 Szólani most! – Újhelyi Kinga és Varga Klári koncertje
    Helyszín: Csokonai Fórum – Simor Ottó Orfeum

Október 4.

  • 12.00 A sűrített nő – Baluja Petra könyvbemutatója
    Moderátor: Gyürky Kata
    Helyszín: Csokonai Fórum – Simor Ottó Orfeum
  • 16.00 Ida regénye (film) – beszélgetés Goda Kriszta rendezővel
    Moderátor: Gyürky Kata
    Helyszín: Apolló mozi
  • 19.00 Az ajtó
    Szabó Magda regénye alapján (a Budapesti Nemzeti Színház előadása)
    Helyszín: Csokonai Fórum – Latinovits Zoltán terem

Október 5.

  • 13.00 Szabó Magda: Kiálts, város!
    (drámák) – könyvbemutató Szabó Magda regénye alapján
    Helyszín: Csokonai Teátrum – Előcsarnok
  • 17.00 Tóth Kinga: Annamária énekel/Beszél a csend – kötetbemutató-performansz a MODEM-ben
  • 19.00 Abigél titkai, Szabó Magda szövegei alapján Piros Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes Művész előadásában
    Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
BBQ forradalom a Füstölgőben, 2026. március 14.

BBQ forradalom a Füstölgőben, 2026. március 14.

More details
Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

More details
Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője