2026. február 24., kedd - Mátyás

Archívum

Borbarangolás Badacsonyban

1108

A 2007 óta a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület által, illetve a borvidék borászainak közreműködésével megrendezett eseménysorozat keretén belül novembertől egészen 2023. május végéig, 22 szombaton át összesen 15 helyszínen közel 100 kiváló badacsonyi bort ízlelhetnek meg a borszeretők.

Az évek folyamán egyre népszerűbbé vált Borbarangolás célja a borokra építve megmutatni a Badacsonyi borvidék nevezetességeit és felhívni arra is a figyelmet, hogy Badacsony és környéke bármilyen időszakban vonzó úti cél.

„Idén is örömmel csatlakoztunk a badacsonyi összefogás eredményeként létrejött kezdeményezéshez. A Borbarangolás jó alkalmat biztosít számunkra, hogy kicsit bemutassuk az ételeken és a hozzájuk kínált borokon keresztül az étterem filozófiáját és küldetését.

Idén izgalmas, magyar és nemzetközi halakat bemutató menüt fogunk összeállítani, amelyben a fogas mellett langusztin is szerepel"

– mondta Györke Márton a Hableány képviselője.

„A rendezvénysorozat, mely a programjain keresztül az összetartozást és az egész borvidék erősségét hivatott bemutatni, kiváló alkalmat biztosít a látogatóknak, hogy olyan helyeket és borászatokat is felfedezzenek, amik kicsit távolabbra esnek – mint például a mi esetünkben is – a központtól.

Mi egy különleges meglepetéssel is készülünk: premierként bemutatjuk az első pét-nat-unkat, azaz a legrégebbi eljárással készített pezsgőnket, amiből csupán 150 palack készült"

– nyilatkozta Sipos Balázs Tihamér, a 7 hektáron gazdálkodó Sipos Borház tulajdonosa.

„A több helyszínt felölelő programsorozat azt a célt is szolgálja, hogy a szállásadóknak sikerüljön megtölteniük szezonon kívül is a helyeiket. A Borbarangolás, a többi eseményhez hasonlóan hozzájárul egy sikeres borvidék működtetéséhez" – méltatta a rendezvényt a 24 éve a borvidéken borászkodó Váli Péter, a VáliBor Pincészet tulajdonosa.

„A programsorozat minden alkalommal tud valami egyedit és megismételhetetlent kínálni a vendégeknek. Idén másodjára csatlakozunk, és bízunk benne, hogy az elmúlt év sikeréhez hasonlóan ebben az évben is remek hangulat fogja övezni a rendezvényt.

Már most, anélkül hogy kiküldtük volna a meghívókat, többen is érdeklődtek és jelentkeztek a programjainkra. Mindig nagy öröm új és régi vendégekkel találkozni, és erre a Borbarangolás egy jó alkalom"

– nyilatkozta Edegger Martin Georg, a 2000-ben alapított Edegger Pincészet tulajdonosa.

A Borbarangolás állomásairól, időpontjairól és programjairól ITT, illetve a rendezvény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
HoReCa-Office Design Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

HoReCa-Office Design Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Soha nem látott nemzetközi és hazai előadói kör a Tudatos Nők Napján

Soha nem látott nemzetközi és hazai előadói kör a Tudatos Nők Napján

More details
Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője