2026. június 8., hétfő - Medárd

Archívum

Vaszary soha nem látott képeiből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában

1299

A 20. első felének egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János nemrég előkerült, eddig soha be nem mutatott képeiből is válogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vaszary – Az ismeretlen ismerős címmel szerdától látható, hetven alkotást felvonultató kiállítása.

„Vaszary állócsillaga a magyar festészetnek”, fantasztikus virtuozitással megáldott alkotó, aki máig a magyar közönség egy kedvence – mondta el a kiállítás keddi sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Baán László emlékeztetett arra, hogy az MNG 2007-ben rendezett nagykiállítást a festő életművéből, de „a Vaszary-láz azóta sem csillapodott”. Ehhez hozzájárult az is, hogy amikor megkezdődött az Új Nemzeti Galéria, valamint az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ tervezése, a költözés előkészítése során az MNG raktárának mélyén előkerült két, évtizedek óta lappangó tekercs.

Ezeket kibontva Vaszary János negyven, addig ismeretlen festményére bukkantak a szakemberek – idézte fel Baán László.

Az így felfedezett képeket sehol sem reprodukálták, még Vaszary életében sem, közvetlen a festő műterméből, illetve hagyatékából kerültek a múzeumba.

Ebből az anyagból mutatja be a 24 legszebb és legizgalmasabb művet a szerdán nyíló kiállítás, mellettük pedig az MNG gyűjteményében őrzött, illetve magángyűjtőktől kölcsönzött képeken keresztül a tárlat Vaszary teljes életművét áttekinti.

Gergely Mariann kurátor hozzátette: a kiállítás így további, eddig be nem mutatott festményeket is felvonultat. Ilyen például a Vaszary fiatalkori, naturalista korszakában festett, most magántulajdonban lévő Virágáruslány, míg az MNG-ben frissen előkerült anyag képeire egységes, ezüst színű keretezés hívja fel a látogatók figyelmét.

A kiállítás bemutatja Vaszary 1. világháború utáni, expresszív korszakát; számos „új” művel a tatai műteremházban festett, napfényes enterirőröket, virágcsendéleteket, kerti kompozíciókat; a nagyváros és a Duna-korzó fényeit megragadó festményeket, majd – szinte kizárólag frissen előkerült munkákon keresztül – az itáliai tengerpart hangulatát megidéző képeket is.

A 2023. január 15-ig látható kiállítást egy Vaszary János életét bemutató film egészíti ki, de a közönség számos rendhagyó vezetésen, előadásokon és egyéb programokon keresztül is megismerheti a tárlatot.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

More details

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Lóerők Éjszakája, 2026. június 13.

Lóerők Éjszakája, 2026. június 13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője