2025. június 16., hétfő - Jusztin

Archívum

Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, 2021. november 29 – december 5.

1336

A KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány – mint a Planet ötletgazdája - a Külgazdasági és Külügyminisztériummal - mint  a rendezvény szervezőjével - azon dolgozik, hogy a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó november 29 – december 5. között megtartott rendezvénye megfeleljen az Egyesület által kidolgozott Zöld Rendezvény Minősítési Feltételrendszernek.

A két nonprofit szervezet a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz.

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye. Célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók. 

A nemzetközi esemény 2021. november 29. és december 5. között a Hungexpo területén kerül megrendezésre, a közönségprogramok november 30-ától kezdődnek. A Planet Budapest 2021 fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A Planet Budapest 2021 egy héten keresztül közel 200 szakmai kiállítót mutat be a visegrádi országokból, akik technológiai fejlesztéseikkel, innovatív termékeikkel és szolgáltatásaikkal segíthetik elő a fenntarthatósági fordulatot. Mindemellett látványos, szórakoztató és informatív programokat kínál a rendezvény, átfogó képet adva a természetről, életmódunkról, a minket körülvevő folyamatokról, kézzelfogható megoldásokat kínálva a fenntartható hétköznapokhoz. 

Az esemény központi célja a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés támogatása, melynek keretében a Szakkiállítás megszervezése és lebonyolítása során kiemelten figyelnek az esemény karbon lábnyomának csökkentésére, így a keletkező hulladék mennyiségének minimalizálására, a szelektív gyűjtésre, és a hulladék teljes útjának nyomon követésére. A rendezvényen radikálisan csökkentik a papírhasználatot és hasonlóképpen foglalnak állást a műanyagmentesség támogatása mellett. A Planet 2021 szervezői a kiállítók számára összeállítottak egy, a Zöld Rendezvény minősítési rendszernek megfelelő Zöld Szempontrendszert, amelyről minden kiállítót tájékoztattak és amelynek betartását mindenkitől megkövetelik. 

A Zöld Rendezvény Minősítés a KÖVET Egyesület által kidolgozott, és 2021 óta levédett minősítési rendszer, amelyben a szakértők az adott rendezvény szervezésének és lebonyolításának környezeti vonatkozásait vizsgálják és értékelik, beleértve annak helyét, az étkezést, a szállítást és az anyagokat, a kommunikációt, az energiahasználatot és a környezetszennyezés megelőzését.

A Planet 2021 karbonlábnyom számítást a nemzetközileg elismert Bilan Carbon módszerrel végzik.

„A Planet 2021 ökológiai- és karbonlábnyomának kiszámítása komoly szakmai kihívás egyben lehetőség a számunkra. Jól szimbolizálja azt a zöld átállást, amelynek részesei vagyunk. Példaértékű kezdeményezés, hogy a rendezvény az elméleten túl a tettekben is bemutatja a fenntarthatóság gyakorlati lépéseit és követendő példaként szolgál más rendezvények számára. ” – hangsúlyozta Herner Katalin, a KÖVET ügyvezető igazgatójától

„Fontos számunkra, hogy a Planet ne csak a fenntarthatóságról szóljon, hanem a rendezvény maga is fenntartható megoldásokkal kerüljön megrendezésére. Számunkra ez az egyik legfontosabb hitelességi kérdés.” – vallja a Kék Bolygó Alapítvány.

A KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány is végig jelen lesz a Planet Budapest 2021 ideje alatt az ’A’ pavilonban saját standdal és bemutatkozóval. 

Időpont: 2021. november 29 – december 5.
Helyszín: Hungexpo
További információk: Biró Imola, KÖVET Egyesület, kommunikációs vezető, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36-20-317-2389, www.kovet.hu, Kék Bolygó Alapítvány: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025.  június 15.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025. június 15.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

More details
Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

More details
MICE Business Day, 2025. október 22.

MICE Business Day, 2025. október 22.

More details
KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

More details
Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője