2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Magyarországon az MTV EMA, 2021. november 14.

1460

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével. 

„A 2021-es MTV EMA a 180 országra és számtalan kultúrára kiterjedő közvetítésével a közönség minden tagjának felejthetetlen alkalom lesz arra, hogy összegyűljünk és közösen ünnepeljük a zenét és annak határokat átszelő erejét” – mondta Raffaele Annecchino, a ViacomCBS Networks International elnök-vezérigazgatója. „Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú várakozás után az EMA végre Budapestre érkezhet, ahol minden bizonnyal olyan rendkívüli show-t mutatunk be, amely világszerte nagy visszhangra talál majd.”

gettauj2

„Az, hogy melegként a munkásosztályban nőttem fel, és hogy olyan példaképeket láthattam a tévében, mint Pedro Zamora, a Való Világból, igazi mentőövet nyújtott számomra, reményt táplált és lehetőséget adott arra, hogy teljes értékű ember lehessek” - mondta Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója. „Ezért büszke vagyok arra, hogy a ViacomCBS-nél dolgozhatok, amely mindig azt támogatta, hogy mindenki egyenlő lehessen, és ezért nagy megtiszteltetés az is, hogy kiállhatok az LMBTQ+ testvéreim mellett, amikor a 2021-es MTV EMA ünnepet Magyarországról közvetítjük.”

gettauj3

„Az MTV EMA a legnagyobb globális zenei eseményünk, amely a világ minden szegletéből összehozza a rajongókat” – mondta Bruce Gillmer, a ViacomCBS Zenei előadók, Műsorok és Események elnöke. „A Magyarországon megrendezendő 2021-es EMA hatalmas esemény lesz, amellyel visszatérünk az élő show-hoz és elképesztő előadásokkal villanyozzuk fel a színpadot a zenerajongók és kedvenc előadóik ünnepeként.”

A show műsorvezetőjét és fellépőit később jelentik majd be.

A rajongók mindenről értesülhetnek az EMA-val kapcsolatban, ha követik a show-t az Instagramon, Snapchaten,Twitteren és Facebookon illetve bekapcsolódhatnak a társalgásba a közösségi média csatornákon az #MTVEMA hashtaggel.

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője