2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Sétálj az Építészfórum szerkesztőségével a Budapest Design Week programjain!

1158

Három tematikus városi séta keretében mutatjuk be Budapest építészetének egy-egy jellegzetes oldalát, a vallási építészetben fellelhető felekezeti különbségektől kezdve a 60-as évek kísérleti lakótelepén át az elmúlt évek kortárs építészetének kiemelkedő alkotásaiig.

Felekezeti különbségek a vallási építészetben

Ha Magyarországra gondolunk, elsőként nem a vallási sokszínűség jut eszünkbe. Míg egyes országokban – például Indiában, Indonéziában vagy akár az Egyesült Királyságban – számos vallás él egymás mellett, hazánk alapvetően a zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozik. A vallásos lakosság jórészt keresztény, bár a zsidóság is komoly hagyományokkal rendelkezik az országban. Az említett két vallás azonban korántsem homogén, mindegyik számos felekezetre osztható, melyek között olykor komoly különbségek vannak, még ha lényegükben egyeznek is. Ezek a különbségek megnyilvánulnak a liturgiában – vagy máshogy fogalmazva a szertartások rendjében –, a dekorációhoz és figurális ábrázoláshoz való viszonyulásban, de még a hívek társadalmi összetételében is.

Az előbb említett különbségek pedig mind hatással vannak a templomok és imaházak építészeti megformálására, téralakítására, stílusára, berendezésére, díszítésére és elhelyezkedésére is. Mivel Budapesten Magyarország kultúrájának és népességének minden szelete megtalálható, és gyakori jelenség, hogy egy környéken belül több felekezet is templommal rendelkezik, kiválóan alkalmas helyszíne egy, a vallási építészet különbségeit bemutató építészeti sétának, melynek során az imaházakkal kívül-belül megismerkedhetünk.

Sétánk alkalmával a három legnagyobb keresztény felekezet: a római katolikus, a református és az evangélikus vallás templomait mutatjuk be. Első állomásként a Szilágyi Dezső téri református templomba látogatunk, ahol a közelmúltban befejeződött felújítás legérdekesebb momentumait ismerhetjük az idősebb és az ifjabb Szakál Ferenctől. Innen a Szent Ferenc Sebei-templomba látogatunk, ahol Z. Halmágyi Judit avat be minket a Szentlélekablak történetébe, majd a Budavári Evangélikus Templomban Bakó Bálint árul el részleteket Kallina Mór életművéről és az épület történetéről.

A sétát Paár Eszter Szilvia vezeti, időpontja: 10. 09. (szombat) 10 óra, ezen a linken lehet rá regisztrálni. 

IForrás: epiteszforum.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője