2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Nyílik Buda legújabb közösségi háza

807

Hiánypótló közösségi hely jött létre Budán.

A ház azon túl, hogy lehetőséget ad a fiataloknak, szülőknek az együttlétre, kulturális programokkal tölti meg a második kerületet és környékét, olyan egyedülálló családsegítő központként is működik, ahol neves szakpszichológusok ingyenesen fogadják a rászorulókat, legyen az szexuális problémával küzdő kamasz, elvált, abortuszon átesett anyuka, vagy gyászfolyamatában elakadt családtag.

pasar2

Szeptember 2-án, az iskolákkal együtt nyitja meg kapuit Pasaért újonnan elkészült közösségi háza, amelynek 180 főt befogadó, gyermekjátszóval ellátott nagytermében az első program Berecz András és fia, Berecz István estje: Apja-fia lesz látható, majd egész évben minőségi színházi és zenei produkciók várják a látogatókat. A négyszintes épület tetején tetőteraszt alakítottak ki, ahol grillezni, a kertben pedig csocsózni is lehet.

pasar3

„Sokan kérdezik, miért volt szükség itt egy ilyen házra, ahol jól működik a közösség, köszönhetően a ferences atyáknak és az itt élő lakóknak. Egyrészt a programok már nem fértek el egy ideje, a kultúra hiányzik a környékről és, ami kifejezett szívügyem, miután 4 kamasz édesanyja is vagyok, hogy nélkülözhetetlen volt egy tér, ahol a fiatalok személyesen találkozni tudnak: játszani, sportolni, szórakozni. Mindezt biztonságosan.” – hangsúlyozta a ház létjogosultságát Ugron Éva, az intézmény vezetője, aki hozzátette, a hely és a programok kialakításánál gondoltak a kimozdulni vágyó anyukákra, családokra, nyugdíjasokra is.

A hitéleti események ugyanúgy meghatározó szerepet töltenek be a közösségi házban, mint korábban, amikor csak egy óvoda és a gondviselés háza adott helyet a plébániai programoknak. A kívül Bauhaus, belül pedig modern, loft stílusú épületben helyet kapott egy  kápolna is, amely kiválóan alkalmas a közösségek, hittancsoportok imádságára, szentmiséjére, de ez lehet a keresztelők, házassági jubileumok helyszíne is.

„Büszke vagyok arra, hogy létre tudtunk hozni egy családpasztorációs központot, ahol neves szakpszichológusok, családterapeuták, egyházjogászok, ferences atyák fogadják a rászorulókat, kortól függetlenül, teljesen térítésmentesen. Lesznek csoportos foglalkozások, előadások és egyénileg is lehet beszélgetni, segítséget kérni. Ma már nem lehetséges, hogy egy elvált vagy abortuszon átesett kirekesztve érezze magát a közösségből, egyedül legyen a problémájával” – tette hozzá az igazgatónő.

A kisgyermekes délelőtti rendezvényeken túl társadalmi beszélgetős estek, üzleti reggelik, pódium színház előadások, zenei koncertek kerültek föl a programok közé, valamint a klubélet újraélesztése is kifejezett célkitűzése a ferences rendtartomány által működtetett Pasaréti Közösségi Háznak.

További információ: www.pasaretikozossegihaz.hu

| Üzleti Hírszerzés

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője