2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Ismét lesz Hévízi Bor- és Gasztrokorzó, 2021. augusztus 19-22.

1498

Augusztus 19-22. között újra a bor, a gasztronómia és a szórakozás áll a középpontban Hévízen.

Tavaly új néven, megújult formában került megrendezésre a hévízi borfesztivál. A változások ez esetben is jót hoztak, az idei évben marad a bor- és gasztrokorzó név, ami nem is lehetne találóbb, hiszen a rendezvényen valóban lehet majd korzózni a város sétálóutcáján – áll a hévízi polgármesteri hivatal közleményében.

A Deák téren folyó felújítási munkálatok miatt a rendezvény helyszíne a Sörsétányhoz hasonlóan a Rákóczi utcában lesz, a faházak és a sátrak itt kapnak helyet. A szervezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a helyi termelőket és vállalkozókat is bevonják a pezsgésbe, így elsősorban a helyi kézművesek, borászatok kaptak lehetőséget a kitelepülésre.

A Moll Károly téren, a Fontana filmszínház előtti színpadon mind a négy napon esténként különböző zenei stílusokat képviselő előadók lépnek fel. Rajtuk kívül utcazenészek gondoskodnak a jó hangulatról.

Idén július elején a Fodorvin borászat Aszófői olaszrizlingjét tüntette ki „a Hévíz Város Bora” címmel a szakmai zsűri, amelyet augusztus 20-án adnak át ünnepélyes keretek között. A különleges címkével ellátott olaszrizlinget a hévízi Tourinform-irodában és több városi szolgáltatónál is meg lehet vásárolni, és természetesen a Bor és Gasztrokorzón is meg lehet kóstolni.

A bor- és gasztrokorzón a város sétálóutcáját birtokba veszik a közkedvelt zalai borászatok, balatoni és móri pincészetek, de vendégül látnak erdélyi borpincét és a manapság divatos pezsgő és habzóborokat kínáló termelőket is.

A kézművesek között keramikus, üvegcsiszoló, ékszerkészítő színesíti majd a kínálatot, lesznek újrahasznosított anyagokból készült táskák, érkezik a sajtkészítő, szörpkészítő is termékeivel, de lehetőség lesz füstölt finomságok kóstolására is.

Ismét Hévízre látogat az eredeti erdélyi kürtöskalács, valamint hagyományos és streetfood is várja a rendezvény látogatóit.

A rendezvényről további részletek itt találhatók.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője