2026. január 17., szombat - Antal

Archívum

Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazárnál, 2021. augusztus 20-22.

1069

Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik az idei Magyar Ízek Utcáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárnál Budapesten.

A Lánchídtól a Döbrentei térig élelmiszerkészítők és -előállítók, cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket.

A rendezvény célja bemutatni a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokultúráját, így érkeznek résztvevők egyebek mellett Kárpátaljáról, a Felvidékről és az Őrségből, emellett idén a gyógyító növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, gasztrokulturális elemekre helyezik a hangsúlyt.

A látogatók megkóstolhatják Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyereket is.

Mint Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke felidézte, az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el.

Idén az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. A mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes.

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt, a hozzáadott cukor nélkül készült, Beszterce rózsája fantázianevű süteményben a sárgabaracké a főszerep.

A Szent István-napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye elnevezésű kenyere nyerte el, az év innovatív kenyere a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett.

A rekordszámú versenyző két kategóriában és két fordulóban mérethette meg magát a Magyar Pékszövetség X. Szent István-napi kenyérversenyén - emlékeztetett Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

A Magyar ízek utcája programjai között bábszínházi előadások, közlekedésbiztonsági foglalkozások, véradás, vércukorszint-mérés és koncertek is szerepelnek.

Részletes program >>

| Forrás: infostart.hu, MTI - Nyitókép: MTI, Bruzák Noémi

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője